Comatose

*Tőle szokatlan módon, igen nehezen merül álomba aznap este. Feje már-már robbanni készül a benne túltengő sok gondolattól, így nem mondhatnám, hogy könnyű a dolga. S mindennek tetejébe, még némi hiányérzete is támad. Úton-útfélen eszébe jut, mennyivel nyugodtabb volt, amikor Rafael teste az övéhez simult, s ezáltal mennyivel otthonosabban érezte magát abban a nagy, modern villában, mint otthon, a saját házában. A fenébe is... Ha végre valahára sikerül is elaludnia, akkor is, maximum egy óra, s már fel is riad. A felgyülemlett emlékképek a lehető legelmebetegebb és legfélelmetesebb álmokkal ajándékozzák meg, így nincs valami nyugodt éjszakája. Csak valamikor hajnalban tud végre mélyebb alvási stádiumba süllyedni.*

*Ezek fényében nem is csoda talán, hogy másnap igen rendesen elalszik. a telefon csörgésére, majd a bekapcsolt üzenetrögzítő hangjára ébred. Amikor a vonal túloldalán felismeri Rafael hangját, egy másodpercig azt sem tudja, miről van szó. Miért hívta őt a férfi...? Aztán, egyszersmind megvilágosodik: bassza meg, neki ma mennie kellene dolgozni! A főnöke ki fogja nyírni! Istenem... Mint akinek egy rakétát ültettek a seggébe, úgy pattan ki az ágyból, rohan a fürdőbe, szedi magát rendbe, s olyan gyorsan öltözik, amennyire tud. Egy dologról még így sem feledkezik el. Gyorsan bevágja magát autóba, s már robog is az iroda felé. Útközben eszébe sem jutnak az utóbbi két nap eseményei, mindössze akkor érez némi gyomorgörcsöt, amikor belép a liftbe. Vet egy pillantást a tükörképére: azért még ma is kitett magáért valamilyen szinten: fehér, nyári nadrágkosztümöt - tőle szokatlan módon - s halvány rózsaszín blúzt visel. Kezében, a notebook táskája mellett egy régi divatszatyrot is lóbál, benne Tara kimosott ruháival. Ezeket jobb lesz, ha visszaadja Ralfnak.
- Jó reggelt - *köszön fáradt hangon a többieknek, majd ül le a helyére.*
- Jesszusom, Kyra! Ennyit még te sem szoktál késni... Csak nem történt valami?- *kérdezi aggódva Pam.*
- Csak rosszul aludtam, ennyi az egész...
- Nem kérsz valamit enni, vagy esetleg inni?
- Egy kávé jól esne, köszönöm - *biccent, s barátnője már ott sincs. A többiek szemmel láthatóan gyanúsan méregetik a lába mellé ejtett szatyrot, de ez érdekli a legkevésbé.*

*Csiga lassúsággal telő percek, egy pillanatra sem fogták meg, s még csak tenni sem tudott semmit sem annak érdekében, hogy a dolgok mennyi mindent változtak. Csak álldogált az ablaknál kifelé meredve, s egyre csak az együtt töltött időre gondolt. Mikor a karjaiban tartotta a lányt, mikor szíve nyugodtabban vert a szokottabbnál. Felsóhajtott, majd hajába túrt.
Megtámasztotta magát az ablak párkányon. Az ajtó nyílt s titkárnője lépett be rajta.*
-Mr Blackstone...*az felpillantott, majd a nőre emelte tekintetét oldalvást.*Kérte hogy szóljak ha Derien Haming bírónő hívja.
-Igen. A vonalban van?
-igen uram. A kettesen.
-Köszönöm.*morogta, de közel sem volt olyan kedves, mint egy nappal ezelőtt. Mintha az a kedves fazon távozott volna, s helyette visszajött volna, az a dög, aki valójában volt. Vagy legalább is, akinek mások elkönyvelték. A telefonhoz lépett, mit felvett, majd leült asztala mögé, s megnyomta a kettes gombot. Hosszú ideig konzultált a bírónővel, elmondott neki mindent az ügyről, s arról, mi minden történt a váló felekkel, s így meg is kapta az időpontot, mikor lesz a tárgyalás.
Mikor letette a kagylót, felkelt helyéről. Nyakkendője s öltönye, úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Nem volt rajta egyetlen gyűrődés sem. Haja beállítva, jelezve, újra a régi, s szórakozásra nincs idő.
Mikor azonban kilépve az irodából, megpillantotta Kyrát, vonásai egy pillanatra ellágyultak, majd odalépett titkárnőjéhez.*
-Kérem... hívja fel nekem Mr. Robinst. És mondja meg neki, hogy ma mégsem érek rá. Egy megbeszélésem lesz fél öttől.
-Rendben van.*bólintott, majd otthagyta a nőt, s bement leült asztalához, majd írni kezdett. Pontosabban egy üzenetet Kyrának.*
`Azt hittem már be sem jössz dolgozni. ´
*Elküldte, majd várta, hátha kap valami választ rá. Hisz jó darabig semmi dolga nem volt, s csak múlatta az időt odabent az irodájában.*

*Amikor leül, ujja ösztönösen nyomja meg a laptop bekapcsolásához szükséges gombját. A képernyő világítani kezd, majd szépen fokozatosan az operációs-rendszer is betölteni látni. Sebaj, míg a gép dolgozik, neki van ideje hátradőlni, s gondolkozni. Hirtelen egy emlékkép jelenik meg lelki szemei előtt: látja, amint a szemközti irodában ülő férfi végigsimít a combján, majd egy határozott mozdulattal kiemeli a medence vízéből, s elindul vele a hálószobája felé. Szemét kénytelen lehunyni, s megrázni a fejét, h elhessegesse ezt a gondolatot. Nem számít, nem érdekes, győzködi magát.*
- Kyra... Meghoztam az italod - *hallja Pam hangját. Oldalra tekint, s barátnőjét látja, amint egy kávéval teli bögrét tart felé.*
- Köszönöm - veszi át a meleg kerámiát, majd kortyol belőle.
- Elárulod, mi a baj?
- Semmi, nem érdekes... Majd egyszer elmondom - *legyint. Soha, teszi hozzá gondolatban.*
- Rendben, te tudod - *sóhajt a fiatalasszony, majd odébbáll. Nem akarta megbántani, de tudja, hogy ha nem teszi meg, akkor Pam idővel úgyis kiszedné belőle, hogy mi bántja ennyire. Az pedig nem lenne túl szerencsés. Gondol egyet, majd megnyitja az iroda belső levelezési hálózatát. Kissé meglepődik a Rafaeltől kapott e-mail láttán, amire mégis azonnal válaszol.*
Csak nem meglepődött, hogy itt lát? Elaludtam, de amint látja, Mr. Blackstone, itt vagyok.
*Szándékosan távolságtartó a válaszüzenet stílusa, meglátjuk, erre vajon mit lép a főnökúr.*

*A gép halkan bibben egyet, jelezve új üzenete érkezett. Felvont szemöldökkel olvasta el, majd megingatta fejét. Minden esetre egyből írni kezdett rá.*
`Csak azt hittem, hogy a tegnapi után nem fogsz bejönni dolgozni.Valamiért örülök hogy tévedtem.´
*Visszaküldte a választ, majd hátradőlt székében s lábát feltette az asztalra. Kényelmesen hátradőlt, mikor bement az egyik alkalmazottja, s elfelejtette becsukni távoztakor az ajtót. Tökéletes rálátás nyílt, s így talán látható volt reakciója is egy két dologra. Mikor telefonja megcsörrent, lekapta lábát az asztalról, pördült egyet a székkel, meglazította nyakkendőjét, s fogadta a hívást.*
-Blackstone!...Igen.... Ez természetes uram...Persze.. hát....mondja csak. Jól van. Meg megbeszélünk egy időpontot. ....Igen....Rendben. Akkor holnap! Visz hal!*bontotta a vonalat, majd leült székébe, s hasonló mód foglalt helyet, s közben a plafont kezdte bámulni. Gondolkodott.
Igaz meg sem lehetett volna mondani, mégis min jár az agya, de lassan felkelt, elővett egy másik aktát, belelapozott, áttanulmányozta, majd körmölni kezdett. A lehető legtöbbet akarta megtudni a férfiról, akinek nem régiben kapta meg az adatait. *
~Francba is... mért vagyok annyira oda attól hogy itt van?! Nem hiszem el! Elegem van! Meg melegem is...~
*Kioldotta nyakkendőjét, majd kigombolt néhány gombot ingén, s újra az aktát tanulmányozta, közben lopva fel-fel pillantva gépe kijelzőjére.*

*Halk, koppanó hang: Önnek egy új üzenete van olvasható a kijelzőn. Mi a fene?, gondolja. Eszébe sem jutott, hogy ilyen hamar - alig öt percen belül - már választ is kap arra az egy soros levélkére. Vet egy pillantást Blackstone irodájára, s magában szinte biztosra veszi, hogy az egyik oldalról elsötétített ablaküvegen át Rafael az ő arcát stíröli éppen. Biztosan kíváncsi a reakciójára... Nos, kár is lenne letagadnia, hogy érez némi meglepettséget, amikor elolvassa a rövidke üzenetet. Méghogy örül a tévedésnek? Ezt valahogy nagyon nehezére esik elhinni. Mindenesetre megenged magának egy egészen halovány mosolyt, miközben begépeli az időközben kifundált válaszát.*
Ne aggódjon, megtanultam a magánéletben felmerülő problémáimat a munkahelyemtől távol tartani. Remélem, örül neki. Jut eszembe, elhoztam a kedves menyasszonya ruháit, amik tegnap rajtam maradtak. Kimostam, kivasaltam őket, biztosan nem talál majd rajtuk kivetnivalót.
*Egy kattintás, s a válasz már el is van küldve. Míg a következő üzenetre vár - amit nagy valószínűséggel perceken belül meg fog kapni, a kávéját kortyolgatja. Nagyon is jól tudja, hogy fájó pontra tapintott ebben a levélben, s ennek kissé örül is. Sejti, hogy a férfit ettől az üzenettől a guta fogja ütögetni.*

*Ismét egy bibbenés, melyre felkapja fejét, s a képernyőre tekint, majd be is hozatja az üzenetet. Összevonja szemöldökét, majd szinte majdnem leesett az álla attól a pár sortól. Felsóhajtott, majd benedvesítette alsó ajkát, majd válaszolt.*
`Remek... a távol tartás kiváló dolog...de...beszéljük meg.´
*Már küldte is az üzenetet, majd néhány pillanat múlva -persze hagyva időt arra, hogy a lány elolvashassa azt-, felkelt helyéről s kilépett irodájából, majd a szokásos rideg hangon szólalt meg, miben mégis csak bujkált valami.*
-Ms. Roddel... jöjjön be!*s azzal vissza is ment irodájába, leült helyére, s újra az aktával kezdett el foglalkozni, de persze egyetlen egy szót sem jegyzett meg belőle. Csak úgy tett, mint aki tudja, s érti a dolgokat, miközben még mindig csak azon járt az esze, ami nem régiben történt. Azt hitte el fogja tudni felejteni, de tévednie kellett. Hol ott egy cseppet sem szeretett tévedni. *
~Mi a franc van velem? bassza meg! Így ez nem lesz jó!~
*felsóhajtott, majd belekortyolt ásványvizébe, majd karba tett kézzel felkelt, s neki támaszkodott asztala szélének. Felsóhajtott. Várta hogy a lány bemenjen, s tudjanak váltani néhány szót. Hisz ha nem teszi meg, akkor egész végig ezen fog agyalni, s az ügy meg csak áll majd egy helyben, s nem haladnak vele semerre sem. Igaza volt. A lány valóban elvette az eszét. Nagyon szívesen vissza követelte volna a dolgot.*

*Az újabb üzenet láttán már szó szerint fent is akad a szemöldöke. Mégis mit kell ezen megbeszélniük? Tegnap már tisztázták a helyzetet, avagy mégsem? Igaz, az inkább volt egy orbitális veszekedés, de erről most ne beszéljünk. Aztán, Rafael kijön hozzá, ahelyett, hogy a titkárnőjével üzengetne. Ez már csak jelent valamit... Sóhajt, majd felkel a székből, s már indulna is az iroda felé, amikor Lexy odalép mellé.*
- Kyra...
- Mi a baj? - fordul a barátnőjéhez.
- Én... Tegnap...
- Igen?
- Láttalak téged és Blackstone-t csókolózni a medencében - *suttogja. Ezek a szavak elegendőek hozzá, hogy egy pillanatra megtántorodjék, s ha Lexy nem fogja meg a karját, elképzelhető, hogy akár el is esett volna.*
- Ugye nem?
- Persze, hogy nem szólok róla senkinek... De este mindenféleképpen el kell mondanod, hogy mi volt!
- Jó-jó, el fogom mondani, de most mennem kell.
*Gyorsan lenyugtatja magát, majd belép az irodába. Lexy látta őket csókolózni... Te jó ég! Mondjuk, még mindig jobb, mintha Pam tette volna ugyanezt, az a lány valódi pletykafészek. Az iroda ajtaja halkan becsukódik mögötte, majd egyenesen a főnökére néz*:
- Hivatott, főnök úr. Mit parancsol?
*Le sem tudná tagadni, hogy még az újonnan megtudott információk ellenére is élvezi ezt a kisded játékot, amit per pillanat Rafaellel űz. Jól esik a tudat, hogy az idegeire mehet.*

*Megpillantva a lányt, s mikor már az ajtó becsukódott, s biztonságban voltak elzárva az irodában, egyenesen odament hozzá. Egy pillanatra sem gondolkodott. Csak odalépett elé, kezét hátára csúsztatta, finoman magához vonta, s csókot lehelt annak ajkaira. Szenvedélyesen, mélyen, pont ugyan úgy, mint a buli napján tette a medencében. Szíve hevesen dobbant egyet, majd szétválasztotta ajkaikat, s szinte csak suttogta.*
-Nem parancsolok én semmit...
*kicsit távolabb lépet tőle, de még mindig egyenesen annak szemeibe tekintett, le sem véve róla tekintetét. Felsóhajtott, majd néhány pillanattal később, már azt sem tudta mit kellene mondania. Csak állt ott, miközben tekintetét a lányéba fúrta.*
-Nem akarom hogy haragudj rám...hogy úgy érezd, egy barom vagyok, mint ahogy előző napon hitted...másabb vagyok, mint amilyennek hisznek...
*mormogta, majd benedvesítette alsó ajkát, lehajtotta fejét, s megtámasztotta magát az asztalon.
Az igazat megvallva, már arra sem emlékezett, mért hívta be oda a lányt. Vagy csak maga mellett akarta tudni? érezni az illatát, a bőre puhaságát? Meglehet. Az ember sok mindent akar, de sosem azt kapja ami neki kell. Mindig valami más lesz az, ami megragadja őket, s talán sosem engedi el.*
~Mi a fene van velem?! Totál kész vagyok... komolyan mondom...jesszus milyen szép...te meg hülye vagy Ralf!~ *kötötte le kerek perec a gondolatot, s megegyezett magával, hogy valóban egy hülye, akinek elgurult a gyógyszere, vagy éppen csak hiányzik egy kereke.*

*Ideje sem marad az esetleges ellenkezésre - igaz, nem is nagyon akar ilyesmit tenni -, Rafael már át is öleli, s szenvedélyesen megcsókolja. Erre vágyott, amióta csak hazament... Hogy újra a karjai közt lehessen. A gőgből és kissé lenéző stílusból gondosan felépített fala a másodperc törtrésze alatt törik ezer meg ezer darabra, s marad helyén a mögé rejtett szenvedély. Újra akarta a férfit, ugyanúgy, mint akkor este... Ha nem jobban. Hű tükörképként viszonozza a csókot, s a hozzá kapcsolódó mozdulatot, szinte el sem tudja engedni a másikat, amikor erre van szükség. Ha eddig haragudott is valamicskét, ez a negatív érzés most már messzire szállt, semmi nem maradt belőle. Őrültnek érzi magát, s talán az is: valaki, akinek már régen a pszichiátrián lenne a helye. Látja az asztalon támaszkodó férfit... Az ing be nem gombolt gombjai nyomán maradt V-alakú kivágást... S érzi, hogy nem bír magával. Már nem tud parancsolni. Gyorsan odalép Rafaelhez, két keze közé fogja annak arcát, s egészen közelről néz a szemébe.*
- Ne haragudj - *suttogja, s a következő pillanatban már meg is csókolja. Ugyanazzal a szenvedéllyel, hevességgel, amit ő kapott az imént... Az utolsó cseppig viszonozni akarja. Az sem érdekli, ha valaki meglátja őket... Csak vele akar lenni.*

*Szíve ismét hevesen dobbant meg, mikor a lány kezébe fogta arcát, s csókot lehelt ajkaira. Ismét magához fogta, szorosan, ám mégis lágyan ölelte őt magához. Viszonozta csókját, hasonló hévvel, miközben keze lecsusszant annak derekáról formás fenekére, majd néhány pillanattal később már combján simított végig. Maga mellett akarta tudni, el nem engedni. Mint valami járvány támadt rá agyára egy kis felleg, mely nem engedte szabadulni. *
-Kyra...*suttogta halkan, majd egyenesen annak szemeibe tekintett. Többet nem is mondott, csak tartotta őt karjaiban, csókot lehelve annak nyakának íves vonalára, puha bőrére. Úgy érezve ez a vég, s nincs visszaút. Végleg elveszett.
Finoman simított végig annak arcán, apró kedves mosollyal arcán, mely csak a lánynak szólt. Csak az övé volt az a mosoly. Akkor és ott senkinek sem tartozott ilyesmivel. Csak neki.
Elengedte őt, az ajtóhoz lépett. Kulcsra zárta, majd kicsit besötétített, hisz a nap szörnyen betűzött, majd újra karjai közé zárta a lányt, újabb csókkal ajándékozva meg őt. Falhoz lépkedett a lánnyal, nekinyomva őt, egyik kezével megtámaszkodva rajta, másikkal viszont a lány oldalán simított végig.
Végleg elveszett. Nem maradt egy csepp józan esze sem.*

*A zár halk kattanása hallatlan boldogsággal tölti el, most már biztosak lehetnek benne, hogy senki sem zavarhatja meg őket. Senki, az ég egy adta világon. Csak ők vannak abban az irodában. S jó ez így. Rafael minden egyes érintésétől a jóleső, jeges borzongás száguld végig a testén, tovább fokozva vágyának erejét. Amikor a besötétítés nyomán feléledő félhomály rájuk borul, csak még inkább elszabadul a benne rejlő démon. Még a mosolyt is viszonozza, majd hagyja, hogy a főnöke finoman nekinyomja a falnak. A felület hűvössége tagadhatatlanul jól esik neki, ám csak ideig-óráig ad néminemű megoldást a problémájára. Érzi, amint a férfi ujjai az oldalát simogatják, s már nem bír magával... Nincs megállás. Ha nem ütközik ellenállásba, akkor kezeit felemeli a teste mellől, s először csak Rafael nyakát cirógatja meg, majd ujjpercei "véletlenszerűen" beleakadnak a még helyükön lévő gombokba. Gyors, szinte észrevehetetlen mozdulatokkal oldja meg a kis fémpeckeket, majd amikor végez, egy határozott rántással szabadítja meg Rafaelt az ingétől. A finom anyag pár másodpercig még a kezében marad, majd ujjai elernyednek, s az ing vászna valósággal kifolyik közülük, és egy halk, suhogó hang kíséretében hullik a szőnyegre. Ő pedig tenyerével már a meztelen háton simít végig.*

*Akár csak szív verése, lélegzete is felgyorsult. Mintha lángra lobbant volna. Nem tudta mit kezdjen magával, mi lenne az amit kellene tennie. Otthagyni a lányt, csak úgy feltüzelve, miközben ő maga is vágyik arra, hogy vele lehessen? Egyszerűen nem érezte a határokat. Az ajtó zárva, odabent kellemes félhomály üli meg a csendet, miközben ő leengedte kezét had eshessen le róla az ing.
Mohó vágyakozással kapott ajkaival a másik ajkai felé, finoman beleharapva annak alsó ajkába, majd egy szenvedélyes csókban forrtak össze ajkaik.Míg egyik kezével támasztotta magát, másik a lány combjára vándorolt, majd oldalához vonta, majd keze lassan kezdett feljebb csusszanni combján.
Csókja közben ajkakról az állra, állról a nyakra, majd pedig a hevesen dobogó ütőérre vándorolt, hol elöltött egy árnyalatnyi időt. Közben másik keze is elszabadulva a faltól, a lány lábára siklott. Határozottan kapta ölbe a lányt, majd ültette fel egy közeli kis asztalkára. Egy pillanatra eltávolodott tőle, vágytól tüzelt szemekkel tekintett végig rajta. Odalépve hozzá, finoman emelte fel állát, nézve mélyen annak szemébe, ismét csókkal illette ama csodásan puha ajkakat, miközben keze hátára siklott, majd karjaira, s kihámozta fölsőjéből, mi az asztal lapján, szorosan mögötte hullott alá. A vékonyka ing alá érve, másodpercek töredéke alatt kapcsolta ki a melltartó pántját,s buja csókok közepette döntötte kicsit meg a lányt, az asztalka lapja felé.*

*Az önuralmat, mint kifejezést, már hírből sem ismeri, lelke tombol, vágyai pedig egyre csak utat keresnek maguknak. Körmei hol végigkaristolják a férfi hátát - persze, jelen esetben, ez inkább okoz kellemes, mint kellemetlen érzést -, vagy ujjhegyei szántanak végig a sötét tincsek között. Amikor nem éppen az ajkait kínozzák a csókok, halkan sóhajtozik, majd újra elmerül egyben. Amint Rafael ölbe kapja, karjaival szorosan öleli át annak nyakát, ezzel fokozva önnön biztonságérzetét. Viszonozza a sokat sejtető pillantásokat, majd hagyja, hogy a másik szépen kihámozza a fölsőjéből, ami hamarosan ugyanott köt ki, ahol a korábban levetett ing. Amint a melltartó pántja kikapcsolódik, fogja, és két kezével gyorsan kikapcsolja az elegáns szövetnadrághoz tartozó övet, s az akadály már el is tűnik. Csak ezután hagyja, hogy Rafael végigfektesse az iratokkal teli íróasztalon, amelyről pár paksaméta még így is, minden igyekezetük és óvatosságuk ellenére is, a földön köt ki. De jelen pillanatban ez érdekli őket a legkevésbé. Akad sokkal fontosabb dolguk is... Nehezen kapkod levegő után, ám még ez sem zavarja különösebben: karjait vágyakozóan nyújtja Rafael felé, a kellemes fájdalomtól bizsergő ajkak újabb csókra várnak.*

*Az idő múlt, s egymás karjai közt hevertek valahol. meg sem lehetett volna mondani mennyi időt töltöttek el egymás karjai között. Sokkal inkább azt, mennyit nem külön. Lágyan simogatta a lány vállát, mikor megszakította ama csodás pillanatot telefonja csörrenése. kevés hiányzott hozzá hogy elkáromkodja magát. Hisz oly szívesen töltött volna még el úgy ott időt, a lány karjai között, nem törődve semmivel sem. De így hála a telefon csörgésének, rá kellett jönnie, vissza kell térni a valóságba, oda ahol munka vár, s nem pedig az idillikus pillanatok. Felsóhajtott, apró csókot lehelt a lány ajkaira, magára kapta ruháit, majd felvette a telefont.
ismét az a bíró nő volt az. nem igazán akart vele beszélni, s csak mászkált fel s alá, s közben megbeszélte az ügyet, hogy mi hogyan lesz, mi fog történni, hozzá csatlakozni, s persze mindezek mellett, akár még egy két apróság is történhet. Persze az nem számít. Mikor végzett a telefonnal, a lány mellé lépett, s ha már az felvolt öltözve, finoman ölelte magához.*
-Mit szólnál egy vacsihoz munka után...én főzök...
*ajánlotta fel, belecsókolva a lány nyakába, apró mosollyal arcán, majd elengedte őt, megigazította haját egy tükör előtt, majd elégedetten vette tudomásul, milyen remekül fest, majd egy üveg női parfümöt nyújtott a lány felé, hogy kellemes illata legyen, s másoknak ne tűnjön fel odakint semmi sem. Ha csak nem az odabent eltöltött hosszú idő nem volt gyanús nekik.*

*Olyan jó érzés volt csak ott feküdni Rafael ölelésében... Csak feküdni, és semmit sem tenni... Ezekre a percekre még az is teljességgel kiment a fejéből, hogy voltaképpen az irodában vannak, s nem otthon, valamelyikük lakásán. A telefoncsörgés igencsak váratlanul éri, ugyanakkor ez rángatja vissza a kellemetlen valóságba. Félkönyékre támaszkodva figyeli, amint a főnöke öltözködik, majd felveszi a telefont. Ez ráébreszti, hogy neki is ideje lenne összekészülődni... A ruháit az iroda legkülönbözőbb pontjairól szedegeti össze, majd a tőle telhető leggyorsabban felöltözik, hogy mire a férfi leteszi a kagylót, már indulásra kész legyen. Halkan sóhajt a nyakát érő csók miatt, majd a vacsorameghívásra azonnal rábólint.*
- Rendben, akkor munka után megvárlak - *suttogja, majd átveszi a felé nyújtott parfümöt, s fúj magára egy keveset. Álcának tökéletes lesz. Miután végez, egy tényleg gyors csókot lehet Rafael ajkára, majd kilép az ajtón. Pár kolléganője kérdőn tekint rá, mire fájdalmasan felhorkan*:
- Nem hittem volna, hogy ennyi bajunk lesz a Howle-üggyel...
- Ennyire bonyolult? - *érdeklődött egyikük.*
- Igen... Nincs házassági szerződés, így pedig egy kicsit nehéz...
- Megértem... Nem is csoda, hogy egy órát elszórakoztatok ezzel...
- Csak egy órát? Nekem sokkal többnek tűnt - *ül le a helyére. Tekintete találkozik Lexyével, aki csak titokzatosan mosolyog. Szemmel láthatóan ő már sejti, hogy miről is volt szó valójában. Na igen... Valóban kellemes együttlét volt... Még ha kicsit kényelmetlen is. Lehet, hogy ez a Sorsa? Hogy Blackstone szeretője legyen? Hiszen annyira vágyik rá... Jobban, mint bármi másra eddigi élete során.*

*Az igenlő válaszra halvány mosoly jelent meg arcán. Szívesen marasztalta volna a lányt, ölelte volna magához, csókolta volna, de nem tehette meg. A munka köteleség volt, s tudta, munkahelyen ilyesmit nem lenne szabad megtenni. Hiba volt, de akkor is érezte, ez lesz a lehető legkellemesebb éjszakája, mit el fog tölteni eddigi élete során.
Halvány mosollyal arcán pillantott a számító gépére, majd leült elé, s pötyögni kezdett. Ügyfelének írt egy üzenetet, majd a tükör elé lépett, kicsit feljebb húzta a reluxákat, öltönyét magára kapta, majd nyakkendőjét is, s megigazgatta haját, majd kilépett irodájából, végigpillantott emberein, majd néhány pillanattal később, zsebéből előhúzta telefonját, s kilépett a lépcsőházba, s megeresztett egy telefont. Viszonylag hamar végzett vele, s mikor visszament, a kis konyha szerűségben foglalt helyet, a hűtő előtt, s egy adag gyümölcssalit vett ki belőle, majd egy villával együtt ült fel a kis asztalra, s kezdte el falatozni, azt, de az ajtót berúgta lábával, hisz nem akart semmi zaklatást, csak nyugalmat, s némi elmélkedést, azon ami történt.*
~Tényleg elment az eszem...de...talán...nem ez hülyeség... igen....hülye vagyok...hogy ezt hogy fogom kimagyarázni...~
*mikor megunta az ücsörgést, felkelt a tállal kezében s bement irodájába, hol magára csukta az ajtót.*

*Unalmasan, lassan vánszorognak a percek, az órák... S egyre többször csak azon kapja magát, hogy a számítógépen található időkijelzőt figyeli. Csak teljen már el ez a nap... Lelki szemei előtt újra és újra az iménti forró együttlétet látja... Ám most egy pillanatig sem érez bűntudatot, nem úgy, mint tegnap, amikor Rafael mellett ébredt. Most más vágya sincsen, mint vele lenni... Valahányszor elmegy az asztala mellett, s tekintetük találkozik, valahogy nem tudja megállni, hogy el ne mosolyodjék. Ez a kis affér valahogy kezd sokkal többet jelenteni a számára, mint kellene...*

*S végre! Elérkezik az öt óra, vége a napnak. A barátnői azonnal hazafelé indulnak, hívják őt is, ám kihúzza magát a hazamenetel alól annyival, hogy még el kell mennie bevásárolni. Nem is hazudik olyan nagyot, valóban nem ártana, ha valamikor venne otthonra némi ennivalót... De ennek még nem jött el az ideje. Amikor az iroda végre valahára megüresedik, odamegy, s kopogás nélkül benyit Rafaelhez, persze olyan halkan, hogy a férfi ezt ne hallja meg. Odamegy hozzá, s lágyan a fülébe súgja*:
- Nos, mehetünk, főnök úr? Még tartozik nekem egy vacsorával, ha nem tévedek...

*Lassan teltek el a percek, s már úgy érezte ennek sosem lesz vége. Mikor aztán halk léptek törték meg a csendet, melyek irodájában motoszkáltak, majd fülébe sustorogtak. Erre megfordult székével, majd ölébe kapta a lányt, s csókot lehelt annak ajkaira.*
-Nem felejtettem el...szóval...akkor induljunk. Bár venni kéne ezt aszt.
*mormogta, mikor elengedte a lányt, s finoman kiszállította őt öléből. Hagyta had legyen nyugalom, s béke, had legyen kellemes a pillanat, s nyugodt az élet, legalább addig, ameddig meg lehet ezt tenni.*
-Nos..abban is benne vagy, vagy elmész haza átöltözni, és menyek el érted?*tudakolta felvont szemöldökkel, miközben felkelt onnan, hogy végre kinyújtóztassa elgémberedett tagjait. Nem valami leány álom egész nap ott ücsörögni, s meredni kifelé a nagy semmibe.
Kioldotta nyakkendőjét, betette akta táskájába, majd kigombolt pár gombot, s máris készen állt az indulásra, persze a kocsija is odalent állt. Már előre hozatta magának.
Kiment onnan, majd letelepedett egy asztal elé, s karba tett kézzel pillantott a lányra, komisz mosollyal arcán. Kezét finoman felé nyújtotta, s ha az elfogadta, akkor együtt indultak ki az irodából, hisz rajtuk kívül már senki nem volt ott.*

*Némiképp elgondolkozik a felkínált alternatívákon: megéri-e neki hazamenni és átöltözni? Mégis, minek öltözzön át? Ha minden kötél szakad, ott vannak Tara kimosott ruhái a szatyorban, nem? Belebújhat abba is. Mindezeket figyelembe véve, a következő választ adja:
- Menjünk vásárolni, rendben?
*Végül kéz a kézben sétálnak ki az irodából, miközben a szabad kezében azt a bizonyos reklámszatyrot szorongatja. Érdekes, sem amiatt nincs bűntudata, hogy a főnöke autójába ül be - a sajátját majd hazaviszi holnap, addig ellesz itt a mélygarázsban -, sem azért, hogy ennyire erősen vonzódik a férfihoz. Sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon is természetesnek veszi. Mintha ez volna az élet rendje. Egy közeli, amolyan kisebb supermarketbe térnek be, ahol azonban egy nem várt ismerős köszön rájuk*:
- Kyra! Szia! Ööö.. Üdvözlöm, Mr. Blackstone - *Lexy, noha némiképp meglepettnek tűnik, valahogy nem különösebben zavarja, hogy ők ketten egymás kezét szorongatják.*
- Szia, Lexy - *néz kissé idegesen a mellette álló férfira. A kedves kolléganő, látva, hogy nem szívesen látott vendég jelen pillanatban, még vált vele pár szót, majd odébbáll, ő pedig Rafaelre néz*:
- Amúgy látott minket a medencében csókolózni - *jegyzi meg, mintegy teljesen mellékesen.*

*Nyugodtan ment lefelé kocsijához, nyitotta ki a lánynak az ajtót, majd beült, elindította a kocsit, s nem kellett hozzá sok, s már ott is voltak a kisboltnál, hova kézen fogva mentek be, nem törődve semmivel sem, hisz együtt lehettek. Néha meg-megálltak egy-egy apró csókot váltani, majd mosoly gyöngyözött fel az arcon. Ám a mosoly hamar eltűnt, mikor egyik kolléganőt fedezett fel, ki köszönt is nekik.*
-Üdv!
*szólt, ám a lány kezét még akkor sem engedte el. Másik kezében a kosár volt, mit nem engedett a lánynak cipelni. Hisz milyen barom lenne már akkor? Pedig sokan kinézték volna belőle még ezt is. Pedig ezt sosem tette volna meg. Mikor a nő elment, s Kyra megszólalt, felvont szemöldökkel tekintett rá. Szinte mondhatni leesett az álla. *
-Na ezzel megleptél...és akkor ő...arról is tud?*tudakolta megölelve a lányt, miután letette a kosarat, s csókot lehelt annak nyakára.*De tudod mit? nem érdekel!
*Elengedte a lányt, felvette a kosarat, majd megállt a sajtok előtt, s választott vagy négy fajtát, s később tovább indulva az italok előtt állt meg. *
-Vennünk kellene egy üveg bort... választasz egyet? Addig én veszek némi zöldséget...
*s azzal már el is ment oda, s mosollyal arcán fecsegett párat, egy idős hölggyel ki ott vásárolgatott, s segített neki kosarába tenni azt a nagy zacskó krumplit amit vett. Majd választott magának is némi zöldséget, majd visszament a lányhoz.*
-Na...mit választottál?

*Nagyon örül annak, hogy sem Rafael, sem pedig Lexy nem csinálnak nagy ügyet a találkozásból, még akkor sem, ha a kolléganő előtt ugyanolyan szabadon turbékolnak, mintha az ott se lenne. Nem tudni, mitől ennyire felszabadultak, de tény, hogy egy pillanat, nem sok, annyi ideig se foglalkoznak a külvilággal. A férfi megjegyzését hallva kissé elgondolkozik, majd elneveti magát.*
- Nem ostoba lány, mérget vehetsz rá, hogy tud róla. Szinte száz százalékig biztos vagyok benne. Túl jól ismer, az az igazság. Viszont, legalább az is biztos, hogy hallgatni fog erről. Nem akarja, hogy bajom essék.
*Aztán, útjaik különválnak, s ő a borosüvegekkel megrakodott állványok között járkál. Hosszas filozofálgatás után, egy jó minőségűnek tűnő vörösbort emel le a polcról, majd azzal a kezében tér vissza a férfihoz.*
- Remélem, ez jó lesz - *mutatja fel az üveget, majd együtt állnak be a sorba. Miután sikerül fizetniük, gyorsan bepakolnak az autóba, majd már indulnak is. Mire lefékeznek a Blackstone-ház előtt, szinte biztosra veszi, hogy nagyon kellemes este elé néznek. Hiszen mi lehet jobb egy együtt elkészített vacsoránál?*

*A ház előtt állva gyorsan kikapja Rafael szájából a kulcsot, majd benyit a lakásba. Furcsa módon, amint beteszi a lábát a nappaliba, olyan érzés keríti hatalmába, mintha hazajött volna. A fejében tomboló emlékek hatására kissé elmosolyodik, mígnem a másik elmegy átöltözni. Pár perc múlva, amikor már abszolúte otthonra való cuccban visszatér, követi követi a férfit, egyenesen a konyhába. Sajnos, arra vonatkozólag nem sok ötlete akad, hogy vajon mit kellene főzniük, s ezt rövid úton Rafael tudtára is hozza*:
- Igazság szerint, ötletem sincs... Azt főzöl, amihez kedved van, rendben? Ellenben, a desszert elkészítését vállalom. Már van is egy ötletem...
*Azzal, amint megkapja a kért "engedélyt" körbenéz a hűtőszekrényben, illetve a kamrában. Arcán elégedett mosollyal tér vissza a konyhába? kezében egy nagy csomag epret, és pár táblányi étcsokoládét tart. A gyümölcsöt hó alaposan megmossa, majd a kalapjától megfosztja, s egy-egy fogpiszkálót szúr az eprekbe. A villanytűzhelyen, gőz felett felolvasztja az apróra vágott csokoládét, majd némi tejet és vajat ad hozzá. égül, utolsó lépésként, az így készült mázban megfürdeti az eperszemeket, s egy üvegtálra teszi őket, hogy a csokoládé kellőképpen megdermedhessen. Egyszerű, de hatásos édesség. Az első elkészült darabot a kezébe veszi, majd odamegy az éppen főzőcskéző Rafaelhez, egyik kezével átöleli a férfi derekát, s amikor az megfordul, a másikban tartott epret a szájába csúsztatja.*
- Na, ízlik? - *kérdezi nevetve.*

-Rendben van...Oké...meggyőztél. csináld csak.
*Ő maga pedig egy kéztörlőt maga elé téve, nadrágjába tűrve kezdett el tésztát gyúrni. Úgy gondolta, ha már vett sajtot, s ráadás épp annyit, akkor csinál egy remek olasz pizzát, minek elkészítése. Olasz vér csörgedezett ereiben, méghozzá nem is akár milyen mértékben.
Azzal a feldobálós módszerrel nyújtotta ki a tésztát, majd mikor kész volt vele, egy köralakú tálcára tette. A lány épp akkor lépett oda hozzá, s karolta át a derekát. Felé fordult, s mikor az eper a szájában kötött ki, elmosolyodott, majd megette, s elmosolyodott.*
-Isteni...ügyes vagy...Nemsokára kész a pizza.
*elengedte a lányt, majd megcsinálta a szószt, rátette a feltétet, reszelt rá ajtót, majd mikor kész volt, betette azt a sütőbe, hisz el kell annak készülnie.*
-Mit szólnál ha néznénk majd valami filmet?
*közben már a zöldséget aprította a salátához, persze azzal sokkal hamarab készen lett, mint a pizzával, de legalább kész lett a kaja.*
-Odabent a nappaliban, van egy nagy szekrény... nyisd ki...abban van a tv, és mellette egy hosszú polcon a filmek...válasz egyet. mindenféle van, ami a normális keretek közé tartoznak.
*persze pornó nem volt, hisz azt szerinte nem nézni kell, hanem csinálni, de ezt inkább megtartotta magának, s már azt is tudta mit fognak csinálni az evés és a film nézés után.*

*Kedvesen mosolyog, majd a bók hallatán kissé mintha elpirulna.*
- Örülök, hogy ízlik - *feleli, majd kezében a csokoládés eprekkel bőségesen megrakott tányérral átsétál a nappaliba. Pizza..., gondolja, régen evett már ilyesmit... Kisebb korában rajongott az olasz gasztronómiáért, ám mostanra már ez a szenvedélye jócskán alábbhagyott. Ma már inkább azt eszi, amit tud, nem pedig azt, amit aktuálisan megkíván. A tányér a dohányzóasztalon köt ki, ő pedig azonnal észreveszi a méretes szekrényt, amiről az imént Rafael beszélt. Szélesre tárja az ajtószárnyakat, s azonnal egy síkképernyős televízió, valamint a két oldalon, szoros oszlopokban sorakozó, filmes DVD-ket tartalmazó tokok néz vele farkasszemet. Egy darabig elgondolkozva szemléli a kínálatot, majd abszolút találomra emel le egyet a polcról... Talán valami vígjátékot, nem is tudja pontosan. Ebből is látszik, hogy jelen pillanatban nem a filmnézés az, ami a leginkább tűzbe hozza. Végül a lemezt beteszi a lejátszóba, majd még azelőtt megállítja, hogy a film vetítése elkezdődne. Végül visszamegy a konyhába, hogy segítsen Rafaelnek, ha kell.*