Comatose

*Borongósan induló nap az a bizonyos április elseje... Ráadásul maximális hangerőn szól a vekker... Amikor kinyitja a szemét, az első, ami feltűnik számára, hogy a hálószoba ablakán át nem süt be a reggeli napfény, pedig már hetek óta kellemes, igazán tavaszias időjárás borult Los Angelesre. Remek, gondolja, miközben felül az ágyban, s álmos tekintettel néz körül. Nem mintha a kép sokat változott volna a tegnap estéhez képest... A puha, vajszínű szőnyeget a tegnap este viselt ruhái borítják, ahelyett, hogy a szennyes kosárban végezték volna. Ezen azonban már meg sem lepődik: ha az ember főállásban bérgyilkosként tengeti életét, számítani kell rá, hogy bizony-bizony, az ilyen esetek rendre megtörténnek vele. Sebaj, már megszokta. Lerúgja magáról a takarót, majd némi nyújtózkodást követően, egészen addig eljut, hogy lehajolva összeszedegesse a koszos ruháit, majd a hálószobából nyíló fürdőszobában várakozó gyékénykosárba helyezi át azokat. Valamikorra be kellene időzítenie egy nagymosást... De az sem ma lesz. Kiválaszt magának pár elegánsabb ruhadarabot, úgy, mint egy fekete, combközépig érő bőrszoknyát, s egy merészen dekoltált, királykék blúzt, illetve a szükséges fehérneműket. Elvégre hétfő van... Ideje dolgozni menni. Egy gyors zuhanyozást követően felöltözik, majd a fürdőszobai tükör előtt állva enyhén kisminkeli magát, kihangsúlyozva acélkék szemeit, fehér bőrét, s hosszú, ébenfekete haját, ami finom hullámokban omlik a lapockájára. Ennyi elég is mára, dönti el, majd a karórájára pillant: ideje indulni, ha nem akar elkésni. Már megint nem maradt ideje reggelizni... Sebaj, ha a főnök még nincs bent, elugrik a sarki görög étterembe, és vesz magának valami harapnivalót. Erre gondolva hagyja el a Los Angeles kertvárosában álló otthonát, majd ül be sötétkék Alfájába, s indul útnak. A város forgalma a vártnál is erősebb, így ujjai idegesen dobolnak a kormányon. El fogok késni, gondolja, és akkor Blackstone letépi a fejemet, ebben biztos vagyok. Gyorsan elhessegeti ezeket a gondolatokat, s inkább hagyja, hogy a lassan guruló autók tömege magával sodorja. Végül majdnem egy óra telik el, mire behajt a Blackstone és társa nevezetű ügyvédi iroda mélygarázsába. Futólépésben siet a lifthez, majd idegesen nyomja meg a negyedik emelet gombját. Végül valóságos bombaként robban be az irodába, ahol már pár kollégája elfoglalta a helyét.*
- Roddel, már megint elkéstél, a főnök nem lesz elragadtatva.
- Leszarom - *legyint, majd odamegy a saját asztalához, rádobva a laptopja táskáját, majd fáradtan rogy le a székébe, mint aki most teljesítette a maratont. Megint elkésett.. Hogy ezért mit fog kapni a főnöktől...*

*Egy nap a pokolban. Talán ilyen érzés piszok másnaposan munkába állni. De mégis időben ott volt, most az egyszer kivételesen. Az irodájában ült, tökéletes fekete öltönyében, fűszeresen mámorító parfümmel s arcszesszel illatosítva, s lássatok csodát, egy pillanatra sem látszott meg rajta hogy másnapos volt, hacsak nem az, hogy vagon számra vett be fájdalom csillapítót, de mint mindig, erről sem tudott az ég világon senki sem.
Titkárnője egy bögre kv-t vitt be , mit egy halvány mosollyal arcán köszönt meg. Lábai az asztalra voltak pakolva, kezében egy aktát tartott. Talán egyedül szemein lehetett megmondani, hogy igen is, tegnap este, talán kicsit nagyon is felöntött a garatra. De ez van ha az ember elmegy mulatni, s egy csodás hölgyemény társaságában tölti az éjszakát, néhány üveg pezsgő társaságában.*
-Hozhatok még valamit?
-Nem...csak hagyjon magamra.*mondta fel sem pillantva. Szörnyen rideg volt a hangja, s a nő majdnem elbőgte magát. Hisz eddig még sosem beszélt így vele a férfi. Fogta magát, s kiment, persze az ajtót nem csukta be. Ralf sosem kérte meg rá, főleg nem akkor, ha közben ügyfeleket vár. Mikor megitta kávéját, felkelt, s bögréje társaságában lépett ki az irodából, s mikor megpillantotta Kyrát, elmosolyodott.*
-Rémes a forgalom mi?*majd a másik kettőhöz fordult.*Nincs jobb dolguk mint fecserészni?
*felvonta szemöldökét, majd bement a kis kialakított konyhaszerűségbe, vett magához egy újabb adag kávét, majd a hűtőből előhalászott egy kisebb adag gyümölcsöt, s egy villa kíséretében indúlt el befelé az irodájába.*
-Roddel kisasszony...menyen egyen valamit... nem lenne szerencsés ha itt lenne rosszul...*mormogta még az irodája ajtajában, majd letelepedett, kibontotta nyakkendőjét, kényelmesen elhelyezkedett, s áttanulmányozta újra meg újra a dolgokat.
Általában nem szokott ilyen csupa szív lenni, de most az egyszer kivételt tett a dolgokkal, hisz egy csodás napot tudott maga mögött. ujján ott díszelgett egy gyűrű, mit tegnap aggatott hivatalosan is magára.*

*Alig pár perc áll rendelkezésére, hogy rendbe szedje magát, s úgy tegyen, mint aki valójában nagyon is keményen dolgozik. Ezzel azonban elkésett: éppen a táskáját cipzározza ki, hogy a notebookot előbányászva nekiállhasson az aznapi teendőinek - emlékei szerint van egy válóper, amivel kapcsolatban át kell néznie néhány fontosnak is nevezhető ügyiratot -, amikor egy hang üti meg a fülét. Fel sem kell emelnie a fejét, hogy tudja, a "mélyen tisztelt" főnök úr, becsületes nevén Rafael Blackstone intézte hozzá ezt a kissé gunyoros megjegyzést. Vesz egy mély levegőt, amit a megszokottnál valamivel ingerültebben enged ki a tüdejéből, így az kissé meglebegteti a frufruját. Már megint kezdi... Nem igaz, hogy nem bír leszállni rólam, gondolja, persze, én vagyok az alkalmazott, ő meg a nagykutya, de ez a legkevésbé sem szolgáltathat okot arra, hogy ilyen szemé legyen! Végül felemeli a fejét, s egyenesen a férfi szemébe nézve válaszol*:
- Igen uram, akadt némi problémám a főúton - *mosolyog bájosan, majd ezzel lezártnak tekinti a témát. Annál is inkább, mert egy egészen más jellegű probléma köti le a figyelmét: gyomra egy igen jól hallható hang segítségével hozza a tudomására, hogy jó lenne, ha enne valamit. Basszuskulcs, tényleg reggeliznem kellett volna... Csak húzzon el a főnök, megyek, és veszek egy görög salátát, fogadja meg. Amikor azonban Rafael - immáron kezében egy újabb bögrényi kávéval - újra az irodája felé veszi az irányt, tesz egy megjegyzést, aminek hallatán szó szerint leesik az álla. Ez a fazon most tényleg azt mondta, hogy menjen, és vegyen magának valami ennivalót? A meglepettségtől másodpercekig csak tátogni tud, majd vált egy pillantást a fénymásoló mellett várakozó kolléganőjével, aki szemmel láthatóan, ugyancsak értetlenül áll az eset előtt. Végül ennyit sikerül kinyögnie*:
- Természetesen azonnal megyek uram... És köszönöm - *áll fel zavartan, majd szinte rohan a lift, később pedig a gyorsbüfé felé. Míg a sorára vár, továbbra is a főnök különös viselkedésén jár az agya. Valami nagyon nem stimmel... Vajon bolondgombát evett reggelire? Ki tudja... Nagyjából húsz perc telik el, mire - kezében egy közepes méretű papírzacskóval - visszatér az asztalához. Félresepri az asztallapon sorakozó, felesleges kacatokat, majd nekiáll a friss görög saláta elfogyasztásának. Nincs is ennél jobb...*

*Odabent közben elkezdte falatozni gyümölcseit, itta kv-ját, s közben az aktát forgatta, s próbált odafigyelni, s nem azon agyalni, mégis hogy lesz eztán az élete. Sosem szabad az életet összekeverni a munkával. Sokkal jobban kell arra figyelni, mit mond, és kinek mondja. Végezve felvette telefonját, majd kiment irodájából, Ingének felső három gombja kigombolva, s így látni engedte izmos mellkasának egy darabját. Addig szabad a lazaság, amíg az ügyfél meg nem érkezik. Persze jön majd a férj ügyvédje is, s kicsit tündökölni kell, s nem valami slampos formát hozni. Kiment az erkélyre, tárcsázta az ügyfél számát, majd várt.*
-Mrs Howel? Rafael Blackstone vagyok!*szólt szokatlanul kedvesen, annak ellenére, hogy nem kicsit volt másnapos. De mint tudjuk, sokkal kellemesebb az ember hangulata, ha éppenséggel valami jó dolog történik vele. *
-Jó napot ügyvéd úr!
-Ma lenne a megbeszélés... el tud jönni? van aki vigyázzon a gyerekekre?*kérdezte miközben bement az épületbe, s letelepedett egy fotelba. Valamiért nem akart az irodájában lenni.*
-Igen persze... szerencsére van. Hisz tudja...egy ilyen nem nekik való...
-Igen...tudom... Minden esetre várom... hamarosan itt lesz a férje...és nem lenne jó benyomás ha elkésne...
-Persze tudom én is.
-Rendben van... akkor várom! Visz lát!*kinyomta telefont, majd zsebre tette, aztán körbe pillantott. Mikor meglátta milyen szemekkel merednek rá, felvonta szemöldökét.*
-Most mi van?* felkelt onnan, majd odasétált Titkárnőjéhez.*Kérem Amanda... hívja fel nekem Mr. Richardsot...
*A titkárnő már kapta is fel a telefont, s tárcsázta a számot, közben viszonozta a mosolyt amit kapott. Persze Ralf tekintete nem siklott el figyelmetlen Kyra felett, s egy néma jó étvágyat tátogott felé, halvány mosollyal arcán, majd bement irodájába, s máris a telefonon lógott, s ezútal becsukta az ajtót.*

*Nem szép dolog, s nem is túl illedelmes cselekedet, de egyvalamit kénytelen belátni: amióta az eszét tudja, imádja a hasát. Noha, hála a kitartó, és intenzív sportolásnak, ez a legkevésbé sem látszott meg a testén, azért igencsak haspók jellemmel verte meg a Teremtő. Így aztán meg sem lepődik, amikor arról a bizonyos görög saláta mennyiségről kénytelen megállapítani, hogy bizony, nem lesz elég a számára. Ugyanolyan éhes lesz, mint reggelizés előtt. De, nézzük innen: legalább addig is rághat valamit... Éppen egy falat paradicsomot csúsztat a szájába, amikor Blackstone, kezében a mobiljával, kilép az irodája ajtaján. Noha sohasem mondta - s egy pillanatig sem érezte úgy -, hogy a férfi az ő esete lenne, most mégis végigfut rajta a pillantása. Kénytelen megállapítani magában, hogy a főnök úr nagyon is jól néz ki, ha valamivel lazábbra veszi a figurát. Az a V alakú kivágás... Olyannyira elkalandoznak a gondolatai, hogy először a falatot is elfelejti lenyelni, pár másodperccel később az sikeresen cigányútra megy, ő pedig egy papírzsebkendőt az arca elé kapva, heves köhögőgörcsben tör ki. Ez igazán kellett nekem ma reggel, gondolja dühösen, miközben a zsepit kidobja az íróasztala alatt várakozó kukába. Míg folytatja az evést, fél szemmel Rafaelt figyeli, mikor a férfi - a telefonbeszélgetés végeztével - a maga módján jó étvágyat kíván neki, egy apró biccentéssel köszöni meg. Minek is pazaroljon rá többet? Nem ér annyit... Nemsokkal azután, hogy az iroda ajtaja bezáródik, ő is befejezi a reggelit. Nincs is más dolga, mint bekapcsolni a gépet, és az e-mailjeit átböngészve, megtalálni azt az iratcsomagot, amit át kell néznie. Noha ideje jórészét annak tanulmányozásával, illetve kijegyzetelésével tölti, megesik vele néhányszor, hogy az LCD-monitor helyett, Blackstone ajtaját nézegeti. Ilyenkor persze mindig dühös lesz önmagára - na meg a főnökre is, amiért olyan jól néz ki abban a fehér ingben -, s azonnal visszafordul a munkájához.*

*A telefon befejezése után, elégedetten dőlt hátra. Mindent sikerült rendesen megbeszélni, s ez volt a lényeg. Tekintetét a falon függő fényképre szegezte. megingatta fejét, felkelt helyéről, majd néhány pillanat múlva, bögréjével, s az üres tálkával kezében elindúlt kifelé. Pillantását nem szegezte rá senkire sem, ám pont elkapott egy olyan pillanatot, kijövetelével, mikor Kyra az ajtóra tekintett. Mosollyal arcán viszonozta a pillantást, majd a kis konyha szerűségbe ment, majd vissza irodájába, s kezében egy nyakkendővel ment kifelé, s egyenesen egyik kolléganője asztalához ment.
Rátámaszkodott, karján ennek köszönhetően izmai megfeszültek, majd csendesen szólalt meg.*
-Felhívnál nekem egy virágküldő szolgálatot?*a nő nem kicsit lepődött meg, s társaira sandított. Ralf viszont finoman megfogta annak állát, s maga felé fordította. Több lágyság volt abban a mozdulatban, mint amit ember valaha is el tudott volna képzelni. Főleg róla nem. Hangját jóval halkabbra véve szólalt meg újra.*
-Kérlek... nagyon fontos lenne.
-Rendben... megcsinálom.*szólt csendesen a lány. Ralf elmosolyodott, majd zsebéből elővett egy kis kártyát s a lánynak adta.*
-Ez lenne az üzenet. És, ilyen virág kellene.
-Oké.*s már vette is fel a telefont.*
-Meghálálom.*Ralf ezzel felegyenesedett, s elindúlt kifelé, s közben elkezdte begombolni ingét, megigazította haját, s lement a lépcsősoron, hogy majd odalent bevárja az ügyfelet, s fel kísérhesse a tárgyalóba.
A nő hamar megérkezett egy sötét színű kis méretű családi autó társaságában. Kiszállt, fáradtan elmosolyodott. Köszöntötték egymást, majd bementek az épületbe, beszálltak a liftbe, s a kellő emeleten szálltak ki, hol Rafael a tárgyalóba vezette a nőt, majd egy pillanatra magára hagyta, s két üveg ásványvíz, s néhány pohár társaságában indúlt vissza, aztán ismét kijött onnan, be irodájába, hogy zakóját magára vehesse, s kifelé menet odaszólt Kyrának.*
-Ms Roddel... kérem jöjjön a tárgyalóba...*s ő maga már be is ment, elfoglalva helyét a nővel szemben.*

*Úgy tűnik, valami nagyon különleges dolog történhetett Rafael Blackstone háza táján, mert a férfi egészen úgy viselkedik, mint aki nem áll két lábbal a földön. Legalábbis erre enged következtetni a pillanat, amikor is elkapja a férfi tekintetét. Dühösen veszi tudomásul, hogy mindössze ennyi elegendő volt, hogy érezze, amint arcbőre felforrósodik. Elrebeg egy rögtönzött hálaimát, amiért a közelben sehol sem látni egyetlen tükröt sem... Kolléganője pillantása minden elárul. Annál is inkább, hiszen a főnök szokatlanul gyöngéden viselkedik az alkalmazottaival. Egyre jobban foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon mi lehet az ügy hátterében. Mit érdekel az téged?!, szól rá saját magára, Semmi közöd sincs hozzá, hogy mit művel a főnököd. Különben is, ki nem állhatod, nem? Ilyen esetekben mindig kénytelen igazat adni a lelkiismeretének. Valóban nem kedveli a férfit, ez nem is kérdés a számára. Vajon minek kellhet neki egy csokor virág? Az élet különösen jelentéktelen kérdései... Időközben Rafael elindul, hogy fogadja legújabb ügyfelüket, akinek esetével alig egy hete kezdtek el foglalkozni. Emlékei szerint ez lesz az első szenélyesen történő konzultáció. Amikor megérkeznek, már-már ösztönösen pillant végig az asszonyon: Mrs. Howel negyven év körüli, vörös hajú, kissé molett alkatú hölgy volt, régimódi szabású kosztümben, kezében fekete, lakkozott retiküllel. Késpbb Blackstone jelzi a számára, hogy neki is jelenése van a tágyalóban, ami közvetlen a főnök irodája melletti helyiségben kapott helyett. Gyorsan a kezébe vette az időközben kinyomtatott papírokat, majd követi a többieket. Az ajtó halkan csukódik be mögötte, majd leül az egyik székre, a lehető legtávolabb Rafaeltől. Ma valahogy a hideg is kirázza a férfi látványától.*

*Csak ült a nővel szemben, maga előtt a nyitott aktával, s egy pohár szénsavas ásványvízzel. Forgatta miközben tanulmányozta az aktát. Egyre jobban belemerült, s lassan már szabadulni sem tudott a gondolatól, hogy egyszer ez a nő milyen boldog volt, aztán közbejött valami, s balszerencséjére, ő itta meg a levét.*
-Nos... a férje, és az ügyvédje nem sokára itt lesznek. Ha sikerül megegyezni, már most az elején, akkor talán néhány napon belül, már túl is leszünk az egészen Mrs Howel...
-Laura...kérem...*mosolyodott el a nő.*
-Rendben... Laura... a papírok szerint, úgy látom, a ház a férje nevén van...
-Igen...de már nem lakik velünk... lassan egy hónapja.*felelte a nő egyenesen Rafael szemébe pillantva. Az bólintott egyet, majd fényképet vett elő, s halvány mosoly költözött arcára.*
-Helyes gyerekek. magánál vannak igaz?
-Igen.*bólintott a nő.*
-Nos... akkor a gyerek tartásról is meg kell egyeznünk, és talán át kell írathatni a házat a maga nevére...nem lenne kellemes ha az utcán kötnének ki...
*Beszélgetésük ezzel abba is maradt. Valahogy nem volt mit tovább mondani. Ralf körmölni kezdett, s közben megérkezett a férj is. Megcsalta feleségét, többször is hűtlen volt, miközben az odahaza vigyázott a gyerekekre. Ralf sok ilyen ügyet látott már, bár ennyire közelről még nem szemlélte meg a dolgokat. Az igazat megvallva, eddig egy ügyet sem veszítettek el. Megbeszéltek néhány dolgot, majd az ügyfelek kimentek egy kávéra, s az ügyvéd magára maradt Kyrával, és a férj ügyvédjével.
Egy világos hajú nő volt. Fiatal, hidrogén szőke, nagy kék szemekkel. Ám ilyen kék nem lehet az ember szeme. Szóval kontaktlencse volt, s ebben még Ralf is biztos volt. Világoskék kis kosztümöt viselt, combközépig érő szoknyával, hozzá illő körömcipővel. Talán még illett is hozzá.*
-Blackstone...feladhatnád már ezt a pályát... nem hozzád illik.
-Csak azért mondod, mert ellenfél neked a cég...kiváló munkatársaim vannak...te viszont lassan eltemetheted magad...*eddigi kedvessége szinte azon nyomban elszállt, mintha csak az öltöny tehetne erről. A nő leült elé az asztalra, tekintetét rászegezte, majd közel hajolt hozzá, s szinte már szájába suttogta a szavakat. Régebben kapott volna egy ilyen alkalmon, hogy lecsókolja a nőt, de most nem tette meg.*
-Nem... csupán csak tudom mi voltál ezelőtt... mielőtt elvégezted a jogot...*Ralf ellökte őt magától, felkelt, majd Kyrához fordult.*
-Kér egy kávét?*felvonta szemöldökét, majd válaszra sem várva kiment, bízva abban hogy a lány követi, s megbízhatja azzal, hogy nézzen utána a férj hátterének. Ugyan is, Nathalie Robins a kétes hírű ügyfeleiről volt híres. Odakint a kis konyhában, Laura mellé állt, de nem beszélgetett vele, csupán csak töltött magának mégegy bögre kávét.*

*Egy darabig nem történik semmi, Rafael és Mrs. Howle - akiről időközben kiderül, hogy a Laura keresztnévvel illették annak idején a felmenői - a lehető legáltalánosabb dolgokat tárgyalják meg egymás között. Ezalatt neki nem akad semmi dolga, kezében unottan pörgeti a nemrégen vásárolt Parker-tollát, szemmel láthatóan nem tud magával mit kezdeni. Minek kellett beülnie a tárgyalóba? Dísznek? Időközben Mr. Howle és ügyvédje is megérkezik, akikkel, s ezt kész csodaként értékeli, sikerül peren kívül megegyezniük. Ezen azonban, amikor jobban belegondol, rá kell jönnie, hogy kár volt meglepődnie. Elvégre a férj nem egy alkalommal csalta szegény asszonyt, aki szemmel láthatóan belerokkant ebbe. Így aztán érthető, hogy még a férfi számára is jobb az, ha fizeti a nem éppen alacsony árú gyeektartást, valamint hagyja, hogy az asszony megtartsa a házat. Ez van. A "békepipa" elszívása után az ügyfelek távoznak, hogy igyanak egy-egy kávét a közeli konyhában. A tárgyalóban csak hárman maradnak: Rafael, a másik ügyvéd és ő. Most nyílik először alkalma, hogy végigmérje a nőt: nem kell hozzá sok ész, hogy belássa, bizony-bizony, egy Ms. Ribancról beszélünk. Valakiről, akinek szemmel láthatóan tetszik a főnöke. No, nézd csak, gondolja, mik nem vannak...! Viszont, a kettejük között lezajló párbeszéd arra enged következtetni, hogy a vonzalom egy csepet sem kölcsönös. Még ilyet... Amikor Rafael rákérdez, hogy nem-e inna egy kávét, csak hátrasandít a válla felett*:
- Megtenné, hogy hoz nekem egy csészével? Igazán megköszönném - *fordul vissza az ügyvédnőhoz. Tudja, hogy a főnöke mennyire nem szereti, ha az alkalmazottai ugráltatják, de jelen pillanatban ez érdekli a legkevésbé. Amikor már csak ők ketten maradnak a tárgyalóban, a nőszemély nem éppen halkan szólal meg*:
- Tudja, régóta ismerem Rafaelt, de még sohasem tapasztaltam olyat, hogy amikor a közelében vagyok, nem engem figyel.
- Nem értem, mire céloz - *vonja fel a szemöldökét.*
- A főnöke egész idő alatt magát nézegette. Biztosan tetszik neki.
*Erre egy másodpercig azt sem tudja, mit mondjon. Honnan vesz ekkora baromságokat ez a ribanc?*
- Már ne is haragudjon, de egészen biztos vagyok abban, hogy téved. Mr. Blackstone nem az esetem, s ez fordítva is igaz. Elég világosan fejeztem ki magam?
- Természetesen - *mosolygott sokat sejtetően a hölgyemény. Mindjárt felrúgom, gondolja, ám a többiek ekkor térnek visssza a tárgyalóba... S abban már csak reménykedhet, hogy nem hallották az iménti szóváltást.*

*Kicsit meglepődik, s már kedve lenne visszaszólni, hogy ő ugyan nem fogja megcsinálni, hisz nem a cselédje, de aztán mégsem teszi meg. Igaz kicsit gondolkodnia kell a lány hogy is szereti a kávéját, de aztán sikerült rájönnie a dologra. S így meg is csinálta magának a kávét. Egyik munkatársnője, viszont figyelmeztette, neki nem szabad több kávét innia, mert abból megint csak gondok lennének. Ezért sem szólt, pedig máskor tutira leharapta volna a fejét. Így ő maga egy üdítőt vett elő, s azt töltötte pohárba. Épp belekortyolt, mikor az a bizonyos beszélgetés elhangzott.*
- Tudja, régóta ismerem Rafaelt, de még sohasem tapasztaltam olyat, hogy amikor a közelében vagyok, nem engem figyel.
- Nem értem, mire céloz
- A főnöke egész idő alatt magát nézegette. Biztosan tetszik neki.
- Már ne is haragudjon, de egészen biztos vagyok abban, hogy téved. Mr. Blackstone nem az esetem, s ez fordítva is igaz. Elég világosan fejeztem ki magam?
*Hát a cola sikeresen cigány útra ment, s majdnem megfulladt tőle,s még a kolléganők is nagyokat pislogtak a jeleneten. Még Mrs Howel is megijedt, s megveregette Ralf hátát óvatosan, hogy a víz minél hamarabb elmenjen onnan ahova nem való.*
-Köszönöm...*szólt rekedten, majd néhány pillanattal később, már Kyra kávéjával kezében, s az ügyfelek kíséretében ment visszafelé. Odalépett Kyrához, s letette elé a kávét.*
-Tessék...csak vigyázzon mert meleg...*figyelmeztette, majd egy sanda pillantást vetett az ügyvédnő felé. Szívesen megfojtotta volna annyi biztos. Nem a nővel szemben ült le. Kivételesen Kyra mellett foglalt helyet. Valahogy ott biztonságban érezte magát.*
-Nos...ami még fontos... *pillantott a nőre.*Erica Caning Bírónő tárgyalja az ügyüket. Addig még egyszer fogunk találkozni. De addig is...*felkelt, elővette névjegykártyáját, s odaadta Laurának. *Ez az otthoni számom... ha itt nem érne el.*mosolyodott el, majd úgy pillantott az ügyvéd nőre, hogy mindjárt megfolytja. Aztán elterelődtek gondolatai, hisz bekopogtak, s egy fiatal, csodás napbarnított bőrű szépség lépett be rajta.
Hosszú vörös haja derekáig ért, mosoly csüngött ajkain, mikor megpillantotta Ralfot. Elindult felé. Farmernadrágot, s egy testhez simuló fekete fehér mintás felsőt viselt.*
-Jajj bocsánat... zavarok?*Ralf felpillantott, s azonnal felkelt.*
-Szia Tara... későbbre vártalak...nem zavarsz... épp most végeztünk.*odament hozzá, apró csókot váltottak, majd finoman megsimította karját. Az ügyvédnő odalépett, kezet fogott a nővel, persze ismerte a nőt, csak épp azt nem tudta hogy Ralffal evez egy csónakban. S persze Tara nem hagyhatta ki hogy ne hívja meg a nőt. Így az távozott, az ügyfél is, és ők ott maradtak hármasban.*
-Jajj Te vagy Kyra igaz? Rafe mesélte milyen ügyes vagy.*szólt kedvesen a lány, majd odament hozzá.*Rafe... hoznál nekem egy Colát?
-Persze kicsim.*mosolyodott el, s kiment. Tara pedig a lányhoz fordult.*
-Ma tartunk egy medencés bulit... és arra gondoltam, milyen jó lenne ha eljönnél...ne érts félre...csak tudod... kicsit fura nekem hogy nem ismerem Rafe kollégáit...*Remélte hogy a lány belemegy a dologba, s nem fog visszakozni. Ralf viszont visszaért, s oda adta neki az italt.*
-Tessék kicsim... én átmegyek az irodámba egy percre...
-Mindjárt megyek én is...*mondta majd belekortyolt italába, Ralf pedig kiment.*

*Amikor Rafael és az ügyfelek visszatérnek, egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait. Ha még sok időt kellett volna eltöltenie "édes" kettesben ezzel a nőszeméllyel, több, mint valószínű, hogy az minimum törött orral, s egy esetleges feljelentéssel fenyegetőzve hagyta volna el az irodaépületet. A kávé halkan koppan előtte az asztalon, amit illedelmesen meg is köszön, hiszen ez valóban rendes dolog volt tőle. A figyelmeztetés miatt csak óvatosan fogja meg a csészét, s kortyol az italból. Meglepve tapasztalja, hogy a férfi majdnem tökéletesen eltalálta a számára kedves ízvilágot, mindössze a cukorból tett bele valamivel többet, mint ő szokott. Ennyi hibát pedig még a legjobbak is megengedhetnek maguknak, nem igaz? Ugyanakkor azon, hogy a főnök úr ez alkalommal az egyik mellette álló székben foglal helyet, leplezetlenül meglepődik. Vet egy kérdő pillantást felé, hisz' nem érti a dolgot. Hát ennyire süket lett volna, hogy nem hallotta, amiket ez a ribanc mondott neki? Miért kell tovább erősíteni a nő alaptalan gyanakvását? Amikor az ügyvédnő már Laurára is igen gyanakvóan tekint, megnyugszik. Ez a kurva mindenkire féltékeny, érti meg. Így aztán nem is foglalkozik vele többet. Gebedjen meg ott, ahol van. Már csak az utolsó simítások vannak hátra a megbeszélés kapcsán, ám még így is nagy feltűnést kelt a tárgyalóba belépő, gyönyörű nő. Nem olyan volt, mint ez a senkiházi ügyvédnőcske, vagyis nem egy plasztikai sebészek által létrehozott műnő, hanem valódi szépség. Ezt még ő is elismeri. Amint egyértelművé válik, hogy Rafael barátnőjéről van szó, újfent meglepődik egy kissé. Ő is hallotta azokat a pletykákat, miszerint a férfi igen nagy nőcsábász, egy nő iránt érzett szenvedélye nem tart három napnál tovább, ám ez most komolynak tűnik. A nő nagyon közvetlenül bánik vele, ami jól esik neki, bár amikor Tara azt kezdi el ecsetelni, hogy sok jót hallott róla, leesik az álla.*
- I...Igazán? - *néz hol rá, hol Rafaelre.*
- Persze, mit vagy ezen úgy meglepődve? - *nevet Még a nevetése is szpen, már-már tökéletesen cseng.*
- Semmi, nem érdekes - *legyint. Arról Tara-nak nem kell tudnia, hogy a férfi többször ordítozik vele a hibái miatt, mint, hogy az erényeit dicsérje. Aztán. Rafael kikíséri az ügyfeleket, a lány pedig egy újabb kérdést intéz felé. Ő menjen bulizni a Blackstone-házba? Ööö... Végül is, miért ne? Régen nem volt már sehol, az iroda pedig holnap technikai okok miatt zárva lesz, nem kell dolgozni jönnie. Marad ideje kipihenni magát. Ráadásul egy medence... Ajj... Erre már nem mondhat nemet... Amint Rafael áthelyezi székhelyát az irodába egy pár pillanatra, válaszol Tara meghívására*:
- Köszönöm, szívesen elmegyek.
- Ez remek! Figyelj, a többi kollégádnak is tudnál szólni? Minél többen jöttök, annál jobb.
- Rendben, megbeszéltük.
- Köszönöm! - *hálálkodik.* - A címet tudjátok?
- Persze - *azt nem teszi hozzá, hogy még sohasem járt ott, minek? Semmi köze hozzá.*

*A nap többi része unalmasan telik, azt leszámítva, hogy a kollégákat ugyanolyan váratlanul érte a meghívás, mint őt, de egytől-egyig elfogadják azt. Naná, hogy! A főnök villájában bulizni? Ki nem hagynák, még a világ minden kincséért sem! Amikor hazaér, azon gondolkozik, vajon jó ötlet-e, hogy elmenjen a buliba. Elvégre nem akar Rafaellel összetűzésbe keveredni... Részegen érdekes dolgokat szokott művelni... Sebaj, kivételesen keveset iszom, határozza el magát. Indulás előtt lefürdik, s egy merészen kivágott, nyakban megköthető, mélyvörös ruhát vesz fel a hasonló árnyalatú - vérvörös - bikinihez. Ennyi elég is lesz, állapítja meg magában, majd autóba ül, s legközelebb csak Rafael villája előtt áll meg, kiszállva kénytelen megállapítani, hogy már javában gyülekeznek a vendégek. Ez egy nagyon érdekes este lesz...*

*Rafael Tara társaságában távozott kéz a kézben, mint valami turbékoló gerlepár, s persze folyt a csevegés rendesen,s Tara még utoljára meggyőződött arról, tényleg eljönnek e az emberek, majd odalent beszálltak Rafael kocsijába. Egy fekete 2008-as Land Rover volt. Pompás járgány, nem kis sebesség teljesítménnyel. Persze itt most nem a kocsi a lényeg. Tara mosolyogva fordult Ralf felé az ülésben, kicsit megtámaszkodva a háttámlán.*
-Tényleg rendes lányka....
-Igen valóban.*nem mondott mást, csak figyelte az utat, ám kezét futólag a lány kezére tette., majd vissza a kormányra, s legközelebb már csak Rafe házánál ejtettek meg néhány röpke szót.*
-Drágám... intézkedtem néhány dologban ha nem haragszol... tudom milyen elfoglalt vagy mostanában... és... nos elrendeztem a kaját, a pincéreket...
*A férfi megtorpant, úgy tett mint aki nem örül, majd váratlanul elmosolyodott, finoman megölelte a nőt, majd megcsókolta.*
-Nem baj kicsim... inkább örülök neki...csak ne hozzanak magukkal semmi gusztustalan dolgot, és akkor minden oké.*A lány felnevetett, majd belekarolva párjába mentek befelé a házba. Odabent már minden elő volt készítve, de tudták jól, az igazi események odakint fognak lezajlani. Ez még csak amolyan elő buli volt, s utána talán egy héttel, jön majd a számukra megfelelő, mikor a család is oda lesz csődítve, apu, anyu, s a többiek. Mindketten elvonultak Ralf hálójába, s a már előkészített ruhákat kezdték el felvenni. Még nem éltek együtt. Tara szerint, elég lesz akkor, hogyha már össze házasodtak, s addig semmi olyasmi nem lesz úgy sem, amit ne tudnának megoldani. Hisz szinte úgy is minden nap együtt vannak. Meg aztán, a lány szülei kicsit régi módiak...
Rafael egyedűl ezen akadt ki. Végre van egy nő, akiért képes lenne mindent feladni, de erre...erre a leendő após nem enged semmit sem. Kicsit vaskalapos, de azért rendes öregúr.*

Az idő multával, a vendégek gyülekezni kezdtek. Magasabb régiókból is voltak páran, de pusztán csak a haveri kapcsolatok voltak az okai.Rafael az erkéjen áldogált, kezében egy pohár pezsgővel. Az utat leste. Valamiért izgatott volt, és annyi biztos nem a buli miatt. Sokkal inkább valami más zavarta. Valaki még nem volt ott....Kyra...
Felsóhajtott, majd belépett az épületbe, s egy mosolyt villantott kedvese felé.*
-Nyugodj meg...ez csak egy buli.... nem fog összetörni semmi sem...
*Ő bólintott, persze nem is emiatt volt olyan, mint akit besóztak. Sokkal inkább azét, mi lesz ha felfedezik a gyűrűt a lány ujján, de ekkor odatekintve kezére, nem látta a kis szépséget. Odalépett hozzá, bevonta a fürdőbe.*
-Tara... hol a gyűrűd...?
-A nyakamban lóg...
-De én nem a nyakadat kértem meg....*akadt ki egy cseppet.*
-Jajj kicsim... én még attól ugyan úgy érzek...csak nem akarom hogy idő elött tudja meg mindenki a dolgot...*finoman megölelte a férfit, majd az csendesen szólalt meg, annak fülébe suttogva.*
-Jól van... ha ez neked így megfelel...*elengedte őt, majd halványan elmosolyodott. Belement a dologba, pedig legszívesebben dühöngött volna. Mégis mi az hogy nem az ujján van... hisz mielőtt megjöttek volna a vendégek ott volt, és ráadás képpen még az irodában is... most meg nem is volt az ujján, hanem egy láncon csüngött lefelé. Abban biztos volt, ha ő tett volna ilyet azzal a kis vacakkal, már meglett volna a kiakadás. De ő nem Frodo hogy a gyűrű hordozója legyen...nem. Csupán csak néhány másodperc, s egy szeretlek szó kellett hozzá, hogy nyugalma vissza térjen.
Épp hátra akart menni, mikor megpillantotta a hiányzó személy autóját. Kezét fekete zakója zsebébe ejtette. Nyakkendő nem volt rajta, s kicsit kócosabb is volt, mint általában, de hisz ez csak egy buli... itt szabad lazának lenni. Meg aztán úgy se sokáig marad rajtuk a ruha. Helyét átveszi a fürdőruha, s mindenki a medencékben fog lebzselni, vagy épp napozik még egy keveset.
Kiment hát a kocsifelhajtóhoz, s arcán egy halvány mosollyal pillantott a lányra, s le kellett vonnia a következtetést, miszerint lélegzet elállítóan nézett ki.*
-Üdv...örülök hogy eljött Ms. Roddel...*mosolyodott el, majd megvárta míg a lány is köszön, s csak akkor kezdte el őt bevezetni az épületbe.*

*Az autóból kiszállva, ösztönösen felméri a házat, s el kell ismernie, hogy Rafael igen szép helyen él. Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy apukának és anyukának hála van bőven mit a tejbe aprítania, kár is lenne letagadni. A medence vizét beépített halogénlámpák világítják meg, a ház jó része olyan kialakítású, mintha az egész üvegből lenne, ezáltal téve nyitottabbá a teret. Mindenfelé kollégák és ismeretlenek táncolnak, beszélgetnek, iszogatnak, néhányan már fürdenek is. Kissé meglepődik, ám valahol mégis örül neki, amikor Rafael megjelenik mellette, szinte a semmiből, majd kedvesen bekíséri a házba. Odabent már javában tombol a zene, a nappalit amolyan disco-vá alakították át, sőt, valamelyik leleményes alkalmazott nem csak a bárpultról, de még a fényekről is gondoskodott. Kissé idegennek érzi magát...*
- Szai, Kyra! - *köszönöti Tara, aki időközben megjelent Rafael mellett. Újfent meg kell állapítania, hogy nagyon szép párt alkotnak együtt... Mintha kiegészítenék egymást.*
- Szia! Köszönöm a meghívást.
- Ugyan, nem tesz semmit... Gyere szivem, táncoljunk - *fogja meg gyengéden Rafael kezét, s már ott sincsenek. Ettől csak még kellemetlenebbül érzi magát, persze, ezt a világért sem ismerné be senkinek. Szemei ismerősök után kutatnak, majd az egyik sarokgarnitúránál észreveszi a barátnőit.*
- Sziasztok, lányok! - *lép oda hozzájuk.*
- Kyra! - *kiáltja a három fiatalasszony egyszerre* - De jól nézel ki! Nagyon kitettél magadért, hallod-e? Blackstone most biztosan csorgatja a nyálát.
- Ne szórakozz velem, Cissy! - *dobja le magát a vöröske mellé, lábait lazán keresztbe téve.* - Már te is ezzel jössz? Különben is, itt a nője.
- Naná! Az egész iroda hallotta annak a kurvának minden szavát. Ha láttad volna, milyen fejet vágott a főnök... Komolyan, mint aki lebukott!
- Ugyan...
- Nem viccel - *szólt közbe Pam is* - De most igyál!
*Azzal már a kezébe is adtak egy nagy pohárnyi, alkoholban gazdag koktélt, amit egy húzásra enged le a torkán. Na, igen, mindig is jól bírta a piát. Utána a négyes fogat, egy közös megegyezés alapján elvonul táncolni. A fények végigsimítanak a testén, akárcsak a zene pergős, kellemes ritmusa. Élvezi, hogy a parketten lehet, ahol nem parancsol senki. Azt tehet, amit akar. A szám végeztével egy újabb kör ital következik, majd Lexy odafordul hozzá*:
- Mi lenne, ha felkérnéd Blackstone-t táncolni?
- Kizárt dolog - *rázza a fejét.* - Nincs hozzá kedvem.
- Vagy csak beszartál - *kontrázott Pam.*
- Dehogy szartam!
- Fogadjunk!
- Oké, a vesztes egy hónapig fizeti a másik ebédjét!
- Áll az alku!
*A két lány egy kézfogással pecsételi meg a fogadást, majd újra körbenéz, tekintetével ezúttal Rafaelt keresve. Majd ő megmutatja a barátnőinek, hogy van vér a pucájában! Rövidesen meg is találja, az egyik barátjával beszélget, Tara sehol. Biztosan valami dolga akadt. Az alkohol ugyan már dolgozik benne, de járása még mindig határozott, s hangja sem bicsaklik meg, amikor megszólítja a férfit*:
- Nagyon megharagudna rám, ha felkérném a főnökömet egy táncra? - *pillant a másik öltönyös alakra, aki végigméri, majd vállat von.*
- Csak tessék.
*Mostantól Rafaelen áll a döntés joga: elfogadja-e a felkérést, avagy sem?*

*Táncolni egy bomba nővel, aki ráadás képpen még az övé is, na az a legnagyobb megtiszteltetés a világon. Szinte rít róluk hogyha ketten lennének, akár már egymásnak is estek volna, teljes mértékben, s nem lenne megállás a hálóig. Apró csókok, persze csak néha, s egy cseppet sem érdekelte őket, hogy figyelik árgus szemekkel az eseményeket. Elvoltak egymással teljes mértékben, egészen addig, míg a számnak vége nem lett, s nem érkezett meg Tara egyik barátnője. *
-Szívem... odamegyek hozzá rendben?*kérdezte finoman odabújva a férfihoz, aki megölelte, majd apró csókot nyomott annak nyakára.*
-Rendben kicsim. Menj csak. *mosolyodott el, majd elengedte, aztán a pulthoz lépett, haverjához. Jött a duma a melóról, a lakásról, és arról hogy nemsokára mennek majd egy hétre síelni. Ralf persze nem mondott igent a meghívásra. neki akkor már teljesen más dolga lesz. Süttetni hasát a Bahamákon, szörfözni, s elcsavarni akkor már az asszony fejét. *
-Rafe... és mikor jössz újra horgászni?
-Passzolok... nem szeretem a halat... csak azért mentem a múltkor is, mert Tara akarta hogy menyünk... egyébként maradtam volna itthon.
-O...szóval egy csomó dolgot csinálsz csak Tara miatt... még a ba...
-Nem...az nem miatta volt, hanem miattam... muszáj volt John...
-Jó értem..*fújt visszavonulót, majd a parkett felé pillantott. Ralf tekintete is oda siklott, s meg kellett állapítania, a kolléga női, igen is jól néznek ki ezen a nap végi kis bulin. Egy pillanatra elmentek a pulttól, köszönni akart Tara barátnőjének. Nora is kedves lány volt, csak éppen kicsit másabb mint Tara. Hiába voltak kolléganők, akkor is másabbak voltak. Sokkal. De senki meg nem mondta volna, hogy Tara nem ebbe a régióba tartozik bele mint amibe Rafael. Inkább egy fokkal feljebb. Csodálta is, hogy nem igazán ismerik fel őt, de egyben örült is neki a férfi. Így legalább nem bombázzák őt kérdésekkel.
Mikor megvolt a kötelező köszönés, visszamentek a pulthoz, Tara pedig néhány Pillanattal később lépett oda Ralfhoz, s félre vonta.
-Rafe...*a férfi érdeklődőn tekintett rá.*
-Mi az kicsim?
-El kell mennem... Nora azért jött hogy szóljon, mégsem holnap megy a gépem...
-Tara...most nem hagyhatsz csak úgy itt...kicsim...
-Tudom...sajnálom....nem lesz ilyen többet...De...*a férfi megölelte őt, majd csókot lehelt annak ajkaira. Nem akarta hogy elmenjen, ráadásul úgy, hogy még a gyűrűt sem viseli rendesen. Minden esetre Rafe felkísérte őt az emeletre, a lány visszahúzta a gyűrűt, felvett egy kosztümöt, mit elvitt magával, majd Ralf kíséretében leosont a lépcsőn. nem köszönt el senkitől sem. Odakint, váltottak még néhány szót.*
-Kérlek ne küldj haza senkit se...Érezd jól magad... holnap telefonálok...
-Jól van...*mondta, majd elmosolyodott, megölelte , csókot váltottak, majd Tara kocsiba szállt barátnőjével, s elhajtott. Rafael pedig zsebre vágott kézzel nézett a kocsi után. Egy kéz csapódott vállára. Haverja volt az.*
-na ezt megszívtad öreg... oda a romantikus estéd...
-Ja... kellett nekem ez mond?
-Kellett neked belezúgni...öregem...egy diplomata...számolhattál volna ezzel hogy rengeteget utazik...s talán még a nászúton is otthagy azzal, hogy érezd jól magad.
-Hé! Ne taposs jobban a földbe oké?!*fakadt ki, majd alaposan meglökte őt, s elindúlt befelé. Megszabadult zakójától, kigombolt vagy négy gombot, s így mellkasa szinte teljesen szabadon maradt. Persze sokaknak feltűnt hogy Tara elment, ő mégsem kezdett el a csajokkal foglalkozni. Sokkal inkább az italpult volt az ami érdekelte.
Épp John ment vissza hozzá, mikor Kyra oda állított, hogy elakarja őt vinni táncolni. Ralf kicsit meglepődött, de nem ellenkeztet. Elvégre ez egy buli, s ő maga elhatározta, ha egyszer azt mondták, akkor jól fogja magát érezni. Így ment a lánnyal. Mikor a Dj meglátta hogy most megint ott van a parketten, egy eléggé régi típusú, de mégis kellemese számot tett fel. Tudta a pasi szereti az ilyen zenét, de azt nem hitte volna, hogy a csaj nélkül fog táncolni valamikor is.
Rafael keze finoman siklott a lány derekára, ám annál lejjebb soha. Voltak veszélyes szakaszok, mikor szörnyen közel kerültek egymáshoz. Szerencsétlenségére, az ital lassan kezdte hatását megtenni, s feloldotta eddigi vaskalapos, ragaszkodom az elveimhez stilusát.*

*Nem tartja kizártnak, hogy ő lepődik meg a legjobban, amikor Rafael elfogadja a felkérését. Olyannyira megörül ennek, hogy képzeletben már diadalittasan a levegőbe bokszol. EZ AZ! Egy hónapig nem kell azon aggódnia, hogy miből fogja kifizetni az ebédjét, Pam majd megteszi helyette. Ekkora mázlit, gondolja, miközben hagyja, hogy Rafael megfogja a kezét, s annál fogva vezesse a táncparkett felé. Barátnői kis csoportba verődve figyelik őket, így aztán diadalittasan elmosolyodik, s int feléjük. A lányok valamit kiáltanak, ám a dübörgő zenének hála, ő ezt már meg sem hallja. Szembefordul a főnökével, s hagyja, hogy az vezesse tánc közben. Örömmel konstatálja, hogy igazán jó táncost fogott ki magának a tömegből, még akkor is, ha egy ügyvédből ezt nézte volna ki a legkevésbé. A zene ritmusa valósággal elringatja, míg táncol, olyan, akár egy angyalbőrbe bújt démon. Táncuk idővel egyre vadabbá, mi több, szenvedélyesebbé válik, mutatva, hogy mindketten kezdik elveszíteni az önuralmukat. Ha sűrgősen nem történik valami, még a végén olyat tesznek, amit nagyon nem kellene, érti meg hirtelen. Ugyanakkor kénytelen elismerni, hogy ekkora szerencséje is csak neki lehet: amikor már túl forróvá válik a helyzet, a zene hirtelen véget ér. Gyorsan kibontakozik Rafael tartásából, s a tánctól kipirult arccal mond köszönetet, majd otthagyja a nappalit.Szüksége van egy kis friss vízre, hogy felfrissítse magát, így a fürdőszoba keresésére indul. Az emeleten talál egy szabad fürdőt, ott gond nélkül bevizezi az arcát, majd továbbmegy. Nincs kedve visszamenni abba a tömegbe...Helyette csak nézelődik a lakásban. Így találja meg az erkélyt, ami egy nyitott vendégszobából - s mint utólag felméri, mindhárom emeleti hálóból - ér el. Ott egy igazán praktikus kialakítású medence fogdja, melynek kék vizén finoman csillog a hold fénye.*


*Itt olyan ügyesen helyezték el a beépített lámpákat, hogy nem is látni őket. Egy darabig csak nézi a vizet, majd eszébe jut valami: ez egy medencés buli, nem igaz? Hát, akkor most jól fogja magát érezni. A nyakánál megoldja a ruha csomóját, ami egy halk, suhogó hang kíséretében hullik a lába köré. Kilép belőle, majd felteríti az egyik napozóágyra, s gondosan mellé teszi a magassarkúját is. Lába alatt kissé hideg a kő, ám nem érdekli különösebben. Lassan lépked le a medencébe vezető lépcsőn, majd amikor a víz végignyalja a derekát, elrugaszkodik, s egy fejessel eltűnik a víz alatt, hogy a túloldalon bukkanjon fel. Feláll, s a víz ekkor ér a mellkasáig. Érzi, amint a langyos víz felfrissíti az egész testét. Gondol egyet, s szép, könnyed mozgással úszkálni kezd a medencében.*

*A tánc kicsit felfokozott volt, s ő maga is meglepődött, mennyire elvan ott a lány társaságában, még akkor is, ha Tarának el kellett mennie. Valamiért nem tudta mért viselkedik úgy ahogy. Hisz máskor ilyenkor elvonult volna, s hagyta volna had pörögjenek úgy a dolgok ahogy annak épp lennie kellene. S azt is tervezte.
Felment az emeletre, s közben kigombolta ingét, kibújt cipőjéből. El akart menni úszni egyet, odafent az emeleten az erkélyen, de mikor megpillantotta a vörös ruhát, és a cipőt, tudta az egész már holt ügy. Minden esetre csak állt ott csendesen, nekidőlve a falnak, karba tett kézzel, majd csendesen egy pillanattal később, megszabadult nadrágjától, s így csak a fürdő nadrágja volt rajta. Fejest ugrott, majd a lány előtt jött fel. Tiszta víz volt, arcán egy apró mosoly játszott.*
-Nem szabadna itt lennie.. mármint idefent...*mormogta, majd nekidőlt a medence falának, majd vett egy nagyobb levegőt egy pillanat eltelte után. Rá kellett jönnie, a lány nagyon is jól néz ki, s ha akarná, akkor sem tudná nem észrevenni a dolgot. Kifejezetten jól állt a lánynak az a bikini, de az is lehet, hogy csak az elfogyasztott italok miatt gondolja azokat amik épp keresztül mennek a fejében. Aztán úszott még egy hosszt. A víz kellemesen simított végig testén. felállt, s mellkasa alá ért a víz, legalább is ott, ahol ő állt. Ő nem lépett semmit sem. Csupán csak figyelt. Úgy gondolta, egy kis úszásból nem lesz senkinek sem baja. Nem gondolkodott ennél többön. Nem is kellett volna. Csupán csak annyin járt az esze, vajon mit fog magával kezdeni a hétvégén, mikor elvileg Tarával kellett volna lennie, most meg nem lehet, mert a lánynak el kellett mennie dolgozni. De ha az esküvő napján is ez lesz, akkor ő falnak megy.
Kitűrte haját arcából, majd egy pillanattal késöbb, ismét a lányra pillantott.*

*Nyugodtan siklik a víz érintetlennek tetsző tükre alatt. Teste enyhe hullámokat, íveket ír le, majd amikor újra felszínre bukkan, s kinyitja a szemét... Ijedtében felsikolt, majd hanyatt esik. Újra elmerül a vízben, hátával érinti a medence alját. Gyorsan összeszedi magát - hiszen nem áll szándékában éppen most, ebben az órában fűbe harapni -, s a felszínre evickél. Kipislogja szeméből a vizet, majd rémült tekintettel bámul az előtte álló Rafaelre. Oké, a férfinak igaza van... Tényleg nem lett volna szabad idejönnie... De ha egyszer olyan csábító ez a medence... Nem fedezte fel senki, csend van - csak a földszintről szűrődik fel némi zene, esetleg a beszélgetések moraja -, itt könnyedén átadhatja magát a gondolatainak az ember, ha olyan kedve van. Bűnbánóan hajtja le a fejét*:
- Sajnálom, Mr. Blackstone. Tudom, hogy hibáztam. Többé nem fordul elő - *ígéri halk, szinte alig hallható szavakkal, majd megfordul, s a medence széle felé úszik. Ott megkapaszkodik a küszöbben, majd egy könnyed mozdulattal felhúzza magát, s kimászik a medencéből. Feláll, megrázza magát, mint valami kiskutya, majd hátrasandít a válla felett. Rafael továbbra is a medencében úszkál, így neki akad némi ideje, hogy végigtekintsen annak testént. Mivel eddig csak öltönyben látta a főnökét, fel sem merült benne, hogy ilyen jól karban van tartva. Izmai szépen kidolgozottak, nem túl nagyok, de szépen kirajzolódnak, amikor megmozdítja őket. Halkan sóhajt: feletsd el, Kyra. Biztosan az alkohol miatt gondolkozol ilyeneken. Noha tudja, az lenne a legjobb, ha most szépen elmenne, mielőtt még Rafael dühös lesz rá, valahogy nincs hozzá kedve. Aztán eszébe jut valami: fogja magát, s leül a medence szélére, lábát belelógatja a vízbe, kezén pedig megtámaszkodik a csempén. Észre sem veszi, ahol ül, lábfejeivel már el is kezdi felkavarni a medence vizét. De az igazat megvallva, nem is érdekli. Jó itt lenni. Csak úgy.*

*A lány kimegy a medencéből, de nem megy el. Ralf tovább úszik, majd mint mikor az emberbe bele bújik a kisördög, szélesen elmosolyodik, majd elindul a lány felé. tekintetéből semmit sem lehet kiolvasni, csupán csak annyi tűnhet fel, hogy a lány felé tart, ki nem szinte a pillanat műve alatt sincs ideje cselekedni. Ralf ugyanis megfogta a lábát, de figyelt arra, nehogy megüsse magát a lány, berántotta a vízbe, majd elmosolyodott. Egyszerűen nem hagyhatta ki a dolgot. Csak áll ott csendesen, miközben a lány újra a vízben van, majd megszólal.*
-Ha még egyszer a munkán kívül Mr. Blackstone leszek...azt nem köszöni meg nekem...a magánéletben csak Ralf...
*mondta, majd halványan elmosolyodott, hogy jelezze, semmi rossz szándék nem vezéreli. Kezét maga mellett lógatta, s mivel valószínűleg a lány igazán riadt képet vágott, így finoman megsimította annak oldalát.*
-Nyugi... nincs semmi baj...
*biztatta egy kedves mosollyal arcán, majd eszébe jutott valami. Persze maga sem tudta miért, de egyszerűen már utálta azt a rengeteg magázódást.*
-Mi lenne ha félre dobnánk a karót nyelt stillust, és tegeződnénk... munkán kívül ezzel nincs semmi gond... utálom ha magáznak...
*Vallotta meg az igazat, miközben leengedte maga mellé a kezét, s csak nézett a lány csodás szemeibe. Tudta csak az alkohol miatt érez vonzalmat a lány iránt, de akkor is be kellett vallania, nála szebbet talán nem látott még. Na jó talán Tara... de akkor is gyönyörű volt a lány. Főleg hogy nem olyan kis kosztüm volt rajta, mint általában. Kisimította vizes haját arcából, maj felpillantott az égre. Már kezdett sötétedni.Majd ismét a lányra tekintett.*

*Eleinte semmi sem történik, csak nyugodtan üldögél a medence szélén, majd egyszer csak Rafael kiemelkedik a vízből, s elindul felé. Ebbe meg vajon mi ütött?, gondolja, talán még innen is el akar üldözni? Ennyire nem lehet szemét! S valóban: valami egészen más történik. Egy rántást érez a lábánál, s a következő pillanatban szó szerint kicsúszik alóla a talaj, végigsiklik a hideg kövön, majd egyenesen a vízben landol. A francba, dühöng magában, miközben újfent a felszínre evickél, s most ráadásul még prüszköl is hozzá. Fekete haja valóságos ében színű felhőként terül szét a víz felszínén, miközben dühösen tekint Rafaelre.*
- Ez nem volt jó vicc, Mr. Blackstone - *vágja be a durcát. Még akkor is, ha valahol a lelke mélyén élvezte a dolgot. Tetszik neki, hogy a férfi foglalkozik vele, még akkor is, ha mindketten nagyon jól tudják, hogy az egészet az alkoholnak köszönhetik. Na, de mit számít az most? Carpe diem!, hírdették a rómaiak. Talán igazuk volt. S minderre még az oldalán végigsimító ujjak is rátettek egy lapáttal: testén enyhe, de jóleső remegés szánkázik végig. A burkolt fenyegetés hallatán hangosan felnevezet*:
- Mégis mi lenne a büntetésem, Mr. Blackstone? Levon 10 dollárt a fizetésemből, vagy mi?
*A tegeződésre, ő maga sem tudja miért, végül sikerül rábólintania, igaz, tudja, hogy a munkában ezek után sokkal nehezebb lesz a tiszteletet kifejező magázódás szabályaihoz tartania magát. Sebaj, majd megoldja. Viszonozza a férfi pillantását, ám nem tudja, mit mondhatna. Csak áll ott kukán vele szemben, s néz...*

-Valóban nem volt jó...de nekem tetszett. Csak ültél ott, meredve magad elé, mintha semmi sem venne körül... gondoltam, ez így sokkal kellemesebb. Jó a víz...és a társaság sem rossz...
*mosolyodott el, majd kicsit távolabb lépett a lánytól, de tekintetét nem vette le róla. Valamiért nem tudta. Mikor aztán ismét a vezeték nevén szólította meg, felvonta szemöldökét.*
-Nem olyan kegyetlen azért nem leszek...
*felelte, majd távolabb lépett picivel.*
-Valami mást fogok kitalálni... csak még azt nem tudom hogy micsodát...*mormogta, majd néhány pillanattal később, kiment a medencéből, s egy üveg pezsgő társaságában tért vissza. felnyitotta, majd töltött poharakba, s letette őket a medence szélére, majd ő maga leült oda, felvette a poharat, s belekortyolt.*
-Egy valamit nem értek...egy ilyen okos lány... mért csak egy segéd, és mert nem főnök?*felvont szemöldökkel tekintett rá, majd letette a poharat, s bement a medencébe. Hamar megvolt vele, majd rákönyökölt a medence szélére, s mindössze néhány pillanatba telt, hogy rájöjjön, valami marhára vonzza egyre a lány felé. próbált erőt venni magán, s arra gondolni, ez így nem helyes, nem szabad, hisz Tara nem csalná meg őt soha...
Valamiért ez most mégsem érdekelte. Inkább csak odament a lányhoz, elé állt, egyenesen annak szemeibe tekintett, s nem gondolkodva, apró csókot lehelt ajkaira. Ez egyfajta bünti volt, amiért magázta...vagy legalább is ő úgy gondolta, hisz tudta a lány utálja őt, ki nem állhatja. S talán ez a lehető legmegfelelőbb dolog. Na jó nem egészen de akkor is.
Minden esetre a csók kicsit elnyúlt, majd csak aztán lépett el a lánytól, majd egyenesen annak szemeibe tekintett. Még sosem érzett így. Igaz szereti Tarát, de ez valahogy akkor is kellett. Meg akarta tenni, hol ott nem is szerette volna...*

*Úgy tűnik, mélyen tisztelt főnöke nehezen tudja kitalálni, vajon milyen büntetést érdemel csak azért, mert a vezetéknevén meri szólítani. Ezzel azonban nincsen semmi probléma, hiszen addig sem kell, hogy emiatt főjön a feje. A pezsgővel teli poharak láttán azonnal felcsillan a szeme: világéletében imádta ezt a nőies italt. Valósággal élvezte, ahogyan a buborékok csiklandozzák a szájpadlását. Odaúszik a medence széléhez, s Rafaelt figyelve kortyolgatja a nemes italt. A felmerülő kérdésen elgondolkozik, majd kissé cinikus választ ad rá*:
- Nem te mondod mindig, hogy milyen kétbalkezes vagyok, és már nagyon bánod, hogy felvettél gyakornoknak, Rafael? - *vonja fel a szemöldökét* - Akkor hogy juthat eszedbe ilyesmi? Biztosan túl sokat ittál. Add csak azt ide...
*Választ sem várva kiveszi a férfi kezéből a félig teli poharat, s felhajtja a tartalmát.*
- Így ni - *teszi vissza a kőre.* - Mindjárt más.
*S ekkor, teljesen váratlanul következik be az a bizonyos büntetés: Rafael ajka az övére szorul, gyengéd csókot adva ezzel. Büntetés? Hm... nem is olyan rossz... Nem is érti, mire fel, de igyekszik elnyújtani a vezeklésre szánt időt, minél több ideig ízlelni azt a csókot, csak erre vágyik. Tudta, hogy ott van Tara... Rafael hozzá tartozik... Jelenleg azonban ez érdekli a legkevésbé. Amint elszakadnak egymástól, csak halkan szuszogva igyekszik levegőhöz jutni, lehetőség szerint kerülve a másik pillantását.*

* A csók hosszan nyúlt el, de előtte megfosztották italától, s ezt nem nézhette tétlenül. Utána szépen ellépett a lánytól, s töltött magának egy újabb pohárral. Kellemesen elvolt úgy, mosolygott is rendesen, majd csendesen megszólalt.*
-Ez... nem volt szép....*mormogta, majd néhány pillanattal később, belekortyolt italába. Kellemesen hűvös volt az ital. Pont úgy ahogy szerette, s már csak egyedül a kaviár, és az eper volt az ami hiányzott. Minden esetre nem szállt ki a medencéből. Inkább csak iszogatta italát, majd pedig a lányra pillantott.*
-Arról lehetne beszélni, kinek nem kellett volna annyit inni. Ha nem iszol annyit, nem táncolsz velem fogadásból, és nem kerülsz fel ide, ahol nem kellene lenned...és akkor nem történt volna meg az sem hogy behúzlak a medencébe...*mondta mindezt mosolyogva, amolyan kis játékosan. Mindig is szeretett játszani. Valahogy a vérében volt. Sosem tudta miért, de valamiért annyira akart végre egy nyugis pillanatot, ami talán most érkezett el. Aztán mikor észrevette hogy a lány pohara kiürült, újra töltötte.
Egy apró mosoly költözött arcára, mely nem volt hosszú életű. maga sem tudta mért kellett ez neki, de abban biztos volt, valami itt alakulóban van, s csak és kizárólag az ital az, ami ezt az egészet okozza. *
-Valóban mondtam olyanokat...de nézd meg magad...azóta rendesen dolgozol...gürizel mint állat...s csak néha késel le...*megvonta vállát.* és lehet rád számítani Kyra...
*lágy volt hangja, de eldönteni nem tudta, hogy a pia miatt, vagy csak úgy alapból lett olyan amilyen a hangja, s mindez csak a lány rovására vonható.
Kicsit közelebb lépett hozzá, finoman simította meg annak karját.*
-Csini ez a fürdő ruci...

*Még korábban, Kyra barátnői érdeklődve szemlélték a Rafaellel előadott táncot. Szavak nélkül is megegyeztek abban, hogy hálásak lehetnek a Sorsnak, amiért Tara még a fogadás előtt megpattant a buliról. A belőlük áradó forró hangulatot biztosan nem díjazná... Sebaj. A szám végeztével Kyra, ahelyett, hogy visszatárt volna hozzájuk - mindhárman azt hitták, hogy el akar majd dicsekedni a győzelmével -, eltűnt az emeletre vezető lépcsőn. Kíváncsian néztek össze: Ebbe meg mi ütött? Amikor azonban Rafael is a felső szint felé veszi az irányt, Lexy felállt a kanapéról, ahol eddig ideje nagy részét töltötte.*
- Mindjárt utánanézek ennek az egésznek - *mondta a lányoknak, majd követte a főnököt, ügyelve rá, hogy annak ne tűnjék fel semmi. A medencéhez érve jobbnak látja, ha az ajtó biztos takarásában marad. Feszülten figyelte a jelenetet, s kénytelen volt megállapítani: Kyra és Blackstone nagyon jól néznek ki együtt. Kár, hogy ott van az a Tara nevű nőszemély... Ugyanakkor nagyon úgy tűnt, ez egyiküket sem befolyásolja, hiszen még egy hosszúra sikerült csók is elcsattan. Ekkor döntött úgy, hogy jobban teszi, ha magukra hagyja őket. Számukra az este még csak most kezdődött el. Ugyanolyan némán hagyja el a helyiséget, mint ahogyan érkezett.*

*Egy újabb kör pezsgő, s a hangulat egyre oldottabbá válik közöttük. Ugyanakkor, érdekes módon, hiába volt egy csók, ez most egyikükben sem ébreszt bűntudatot. Majd holnap... Ám az még nagyon messze van Rafaelnek arra is van energiája, hogy viccelődjön vele, amin csak kajánul elvigyorodik.*
- Most miért mondod? Végül is, jól sült el az egész. Megnyertem a fogadást, és még mindig itt vagyok, pedig elméletileg nem kellene. Akkor meg hol van itt a probléma az italmennyiséggel?
*Amint a férfi végigsimít a karján, úgy érzi, mintha ezer meg ezer apró tű cirogatná a bőrét. Az érzés nem kellemetlen, sőt, kifejezetten jól esik a számára. Felébreszt benne valamit: a vágyat... A vágyat Rafael iránt, amit ki tudja, meddig bír kordában tartani... Önmagát ismerve, már nem sokáig.*

*Egy apró mosoly a lány szavaira, s még csak észre sem vette hogy figyelik őket. Hogy valaki van ott, nem csak ők ketten, nyugalomban s békében. Abban viszont nagyon is biztos volt, hogy odalent is remekül megvannak a vendégek, s tökéletesen elvannak, s még csak fel sem tűnik nekik, hogy eltűnt, s nincs az ég világon sehol sem. Valamiért csak a lány volt a lényeg. Ő sokkal többet jelentett neki az ég világon mindennél. Belekortyolt italába ismételten, majd letette a poharat, s elgondolkodott egy pillanatra.*
-Igen...valóban megnyerted... de arra nem gondoltál, hogy én akartam hogy nyerj?*felvonta szemöldökét, majd ismét elmosolyodott, s a lány mellett helyezkedett el, tekintetét rá szegezte, s puszta véletlenségből ért annak derekához újfent, pedig csak kényelmesebben akart elhelyezkedni ott. *
-Tudod...elméletileg sok mindent nem kellene... az ember mégis megteszi, mert nem érdekli igazán, hogy mit is tesz...vagy éppen csak az ital az ami munkál benne egyre jobban és jobban, s ennek hatására levetkezik gátlásukat.
*mondta, majd néhány pillanat múlva nem gondolkodva hajolt oda a lány nyakához s apró csókot lehelt rá. Nem értette, de nem is akarta érteni, hogy ezt most mért is teszi. Mért jó az neki ha nem marad hű? Hát, voltaképpen nem jó, de most magasról tett az egészre. Mintha elmentek volna neki otthonról.
Ilyen már egyszer volt vele. Mikor még udvarolt Tarának. No igen. Akkor sok furcsaságot tett. *
-Milyen finom illatod van...*mormogta lágyan, majd újra a lány nyakához hajolt, beszívta illatát, s újabb csókot lehelt közben annak nyakára.*

*Lexynek beletelt néhány percébe, mire visszatért a többiekhez. Azon a rövid úton is több alkalommal meg kellett állnia, végiggondolva az imént látott nagyjelenetet. Először el sem akarta hinni, hogy ez történt. Kyra és a főnök... Ám bármennyire is szerette volna, igazán nem tudott megrendülni ettől. Valahogy természetesnek vette. Van ez így. Amikor visszatárt a barátnőihez, semmi konkrétumot nem mondott, csak azt, hogy nincs ok az aggodalomra. Az idő már igen későre járt, a meghívottak szépen lassan elkezdtek hazaszállingózni, így végül ők is jobbnak látták, ha taxiba ülnek, s meg sem állnak hazáig. Kyráért már senki sem aggódott.*

*Számára valahogy fel sem tűnik, hogy az idő ilyen gyors lábakon elszaladt... Rafael keze a derekán, valamint a nyakára lehelt csókok elegendő indokot szolgáltatnak arra, hogy ne törődjék ilyesmivel. Neki már csak Ő létezik. Nincs Tara, nincsen kötöttség, csak ők ketten, a medence langymeleg vizében. Minden apróbb csók egy-egy halk, megkönnyebbült sóhajt csalogat elő a száján, hiszen úgy érzi, valóban csak erre vágyik. Mintha a bőre tűzben égne... Egy tűzben, amit csak és kizárólag a férfi csókjai űzhetnek messzire. Mit neki önkontroll? Már régen elfeledte... Egy alkalommal, amikor a főnöke épp nem a nyakának kényeztetésével van elfoglalva, két karjával finoman átöleli annak nyakát, kissé lábujjhegyre áll, majd lágyan megcsókolja. Lágyan, kérlelőn. Mintha csak várna valamire. Hogy mire? Ő sem tudja... De vár... Türelmetlenül vár.*