Leégett ház

Egy hónapja már Franciaországban dekkol, és rohadtul nem tetszik neki se a környék, sem pedig az emberek. De hát mondjuk ez tőle már várható volt, hiszen neki általában semmi nem szokott tetszeni. Néha, nagyon ritkán megtud elégedni bizonyos dolgokkal, de az a maximum pozitívum, amit elő bír magából kaparni.
Egy motelben szállt meg, amit fényképekkel, dokumentumokkal, térképekkel, meg még mi egymással dekorált ki. Így szokás, ha az ember lánya éppen egy nagy nyomozásban van benne. Priya pedig nyakig benne ül a sz*rban... Talán ki sem tudja majd magát kanalazni, mert érzi, hogyha ő tud a vámpírról, akkor a vámpír is tud róla. Mármint a tartózkodási helyét, nevét, meg ilyenek. Ja, és ami mégfontosabb: azt is tudja, hogy túlélte a találkozást. De nem baj, a leányzó tárt karokkal várja akár most is. Sőt, még jobb, ha nem neki kell felkutatni a pontos helyét, hiszen akkor azzal egy csomó melót megúszna. Egyébként "hatalmas" örömére, megtudta a rejtélyes vámpír nevét is: Francesco. Ettől a névtől kb. csak a hányás kerülgeti, de ez valószínűleg az ő esetében egy normális reakció.
Lényegre visszatérve, mivel a vámpír úgy döntött, hogy megengedi Priyának tisztelettel, hogy ő kutassa fel a férfit, és ne fordítva, ezért sajnos nem hagyhatja abba a nyomozgatást. Ami, valljuk be, nem egy egyszerű feladat, lévén, hogy eddig még a bizonyos vámpírka nevét sem tudta. De most már tud róla egyet s mást... Ügyes kislány!
Így került a manapság csak Leégett ház-nak keresztelt épületbe, hogy egy kicsit nyomozzon, és felderítse a környéket. Ugyanis az a hír járja, hogy ebben az elhagyatott kis viskóban még élnek. Méghozzá vámpírok. Ez azért ad némi löketet az előrelépéshez. Gondolta ezt Priya még mielőtt be nem bizonyosodott arról, hogy jelen pillanatban senki sem tartózkodott a házban.
Nagyot sóhajtva konstatálta, hogy bizony a mai napon nem fog előrébb haladni a célja felé. Ám hirtelen egy vámpír auráját kezdte el érezni, és nagy puffanásoknak lett hamarosan fültanúja.
Leszaladt egy emeletet a már-már veszélyesnek mondható, rozoga lépcsőn, és megpillantotta a vámpír, és a vele dulakodó embert, akit vadásznak tippelt.
Meg se várta, hogy észrevegyék, vagy a segítségét kérje az a másik, a tett színhelyére lépett. Ha egy olyan vámpírt lát, aki halandót, vagy vadászt bántalmaz, azt parancs nélkül kinyiffantja. Még ott helyben, ha kell, és teheti!
Amíg a férfi a földön fetrengett, a vámpírka észrevette a vadászlányt, és groteszk vigyorral a képén lépett hozzá közelebb.
- Nézzenek oda, milyen csinos kis meglepetés!
- Kapd be! - válaszolt "illendően", majd előhúzta a hátán lévő reteszből a katana-ját - amit mindig magánál hord, pont a vámpírveszély miatt -, és játszi könnyedséggel, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a földön, lenyisszantotta a vámpír fejét egy suhintással. A vámpír alapból még a fiatalabb, gyengébb példány volt, és valószínűleg nem számított efféle 'meglepetésre'. Elvégre ki nézné ki a csinos pofijú Priyából, hogy egy hidegvérű vadász? Esetleg egy másik vadász, de egy ostoba vámpír semmiképp. Ráadásul hátul a haja eltakarta a kardját, így nem lehetett a vészívó elég szemfüles.
- Undorító - köpte a szavakat a levágott fejnek, miközben letörölte arcáról a vért, amit viszonzásként kapott a már hulla cimborájától. A szeméből nem lehetett kiolvasni semmit, tekintete üveges volt, akár egy halottnak. De hát Priya belül már rég meghalt...

Nézte a férfi arcvonásait, és a küzdelmét magában, hogy ne üsse le Priyát, amiért megölte helyette a vámpírt. Elég jót szórakozott magában, ahogy elnézte azt az ideges arckifejezést, és dühös tekintetet. Felőle aztán elhordhatta volna mindennek, nem nagyon zavartatta volna magát. Ha pedig a fickó megütötte volna, egyértelműen visszaüt. Sőt, ő még csak örül, hiszen szeret bunyózni.
Talán valahol igaza volt a morcosnak, hogy kinyírta azt a vámpírt, amire ő vadászott. Hasonló helyzetben, ha beleképzeli magát, a lány sem örült volna ilyesminek. De Priya nem az a fajta nő, aki beleképzeli magát bizonyos helyzetekbe, mert ő a jelennek él, és esze ágában sincs megbánni tettét. Ha a másiknak nem tetszik, az az ő baja legyen.
- Nem is miattad tettem, Morgó! Ha meg annyira zavar, menny és ölj meg egy másik vámpírt! Elvégre elég sokan vannak... - mondta színtelenül, üresen, mintha az időjárásról beszélgetnének.
Mikor a pasas kiment, a lány megvonta a vállát, majd ő is kiindult a kocsijához. Minden nyomot el kell tüntetni, ezt már nagyon régen megtanulta. Pontosan ezért tartott a csomagtartójában még külön erre az alkalmakra szánt benzint. Bár a csomagtartójában volt mindenféle... Fegyverek, karók, töltények, csak a képzelet szab határt...
Kinyitotta az 1965-ös gyártmányű fekete Ford Mustangjának csomagtartóját, majd kivette onnan a kanna benzint, és elindult vissza a házba. Már el is felejtette a zsörtölődő pasast. Neki már annyira mindegy, hogy egy ellenséggel több vagy kevesebb...
Mikor beért, észrevette, hogy a hullának lába kélt. Bár nem feltételezte, hogy a vámpír magához tért, és fej nélkül rohangál valahol a városban. Ha csak nem növesztett egy új fejet, amit nem tartott valószínűnek. Nagy mutánsok a vámpírok, de ilyenre azért még ők sem képesek. Tehát maradt a B változat, miszerint Morgó visszatért, hogy összetakarítsa a testet. Ennek örült, mert ez azt jelentette, hogy rá itt már nincs szükség. Éppen távozóra fogta, amikor észrevette az egyik sarokban gubbasztó, magányos fejet.
- Amatőr - jelentette ki, majd a kezébe vette a fejet, ami szinte ordított a teste után, hogy kivihesse kiegészíteni. Végül is a halottaknak meg kell adni a tiszteletet, és az a minimum, hogy legalább egy helyben legyenek a darabok, ne pedig szétszórva. Na nem mintha nem lenne tök mindegy, mivel úgyis el lesz égetve az egész test...
Kint megpillantotta Morgót, amint éppen egy máglyarakással szerencsétlenkedik. Erre még neki is fel kellett vonnia a szemöldökét, de megjegyzés nélkül hagyta inkább a dolgot, és odalépett a testhez, ledobta a fejet, leöntötte az egészet benzinnel, majd elővette a zsebében nyugvó öngyújtót és meggyújtotta a benzines hullát. Az pedig abban a minutumban lángra kapott, és égni kezdett.

Valahogy érezte, hogy a pasas megint csak dühös lesz, ha ismét elveszi tőle a feladatát, de hát basszus... mennyivel könnyebb már benzinnel elégetni egy tetemet, és nem máglyára rakni, és még szórakozni vele. Ez csak egy istenverte vámpír! Ennek nem kell búcsúztató szöveg! Ennek nem kell ima! Örülhet, ha nem köpjük le, gondolta magában a lány.
- Nem is kell. Ez a szerencsétlen fej ott árválkodott a sarokban. Hagytam volna ott egyedül? - kérdezte cinikusan, de tekintete még mindig üveges volt, és semmitmondó. Nem igazán zavarta, hogy a másik nem kicsit dühös rá, és akár fejbe is vághatják. Ugyan, ő nem az a fajta, aki vigyáz a szájára!
- Jó! - vágta rá. - Nekem nincsen semmi kifogásom a dolog ellen, mert szeretek vadászni, szeretek kergetni, és bunyózni is. Az hogy megölöm, vadászi kötelesség, a többi élvezet - folytatja. Tényleg szeret vadászni, mert ettől érzi magát még élőnek, meg a pofonoktól. A fájdalom némiképp kibéleli a benne tátongó hatalmas űrt. Persze ez csakis a fizikai fájdalomra értendő.
Talán az egyedüli személy, akinek csak és kizárólag a megölése számít, az nem más, mint Francesco. Természetesen élvezni fogja, ha fájdalmat okozhat neki, de a fő célja az, hogy véglegesen lemossa a férfit a föld felszínéről. Mindegy, hogyan, mikor, és milyen módon, de meg kell halnia. És pont.
Meg persze utána Priyának is. Pont vol. 2.
Végignézte Morgó távozását, majd megvonta a vállát, és lehuppant a földre. Mindig megszokta várni, amíg a hulla porrá ég, nehogy aztán ki tudja, milyen módon, mégis feltámadna, vagy ilyesmi. Meg aztán, ha olyan van, még a ház is leéghetne. Ami már egyszer amúgy is leégett régen... Vicces lenne, ha a leégett ház leégne. Hova égne az már le?
Mindegy is, a lényeg az, hogy meg kell várnia, míg a tűz teljesen kihuny, a test pedig nem lesz több egyszerű pornál.

A test sikeresen porrá égett, és nem gyulladt fel körülötte semmi más, így hát nyugodt szívvel távozhatott volna, ha nem érzett volna vámpírokat a közelben. Nyugtalanító, zavaró érzés kerítette magában, amit mindig a vámpírok jelenlétének tudott be. Így "szagolta" ki a közelében lévő dögöket általában. Most azonban nem csak egy vészívót érzett, hanem egy tucatot. Bizony-bizony, egy vámpírfészek kellős közepén ücsörög a tábortűznél, és a vámpírkák nem biztos, hogy annyira vevők rá, hogy a haverjuk a tábortűz egyik alapeleme. Na meg amúgy sem szokták a vadászokat olyan szívesen látni. Ha csak nem a vacsorát látják benne, ami nem kizárt, hogy a jelen pillanatban is fent áll.
Ennek örömére Priya feltápászkodott az eddig kényelmet adó földről, és előhalászta katanáját a reteszből. Így sem biztos, hogy lesz esélye egy tucat vámpírral szemben, de majd eldől. Az adrenalin csodákra képes!
- Gyertek elő, anyuci már vár! - üvöltötte, majd belerúgott a porhalmazba, ami nem is olyan rég még egy vámpír volt.
A vámpírok értették a célzást, miszerint az a hamu az ő anyucijuk, és a vadászlány gúnyt űz belőlük, ami egyértelműen így is volt.
Vagy 5-6 vámpír lépett elő a sötétből, és egy másodperc alatt kerítették be Priyát, akinek most kivételesen valamit ki lehetett olvasni a szeméből. Elszántságot és gyűlöletet többek között.
- Kitépem a beledet! - sziszegte az egyik agyaras, és el is indult a lány felé, de a társa leállította.
- Várjunk csak, téged ismerlek! - szegezte Priyára a tekintetét.
- Mi van? Az ki van zárva! - vágta rá, és felvette a támadó pozíciót.
- De! Te vagy Sierra... - kezdett el magyarázni.
Priya meg lesokkolódott, se kép, se hang, csak bámult maga elé. Villámként hasított belé a húga arcának emléke, és szomorúan csillantak meg szemei.
- Sierra - suttogta maga elé a nevét, majd gyorsan észbe kapott, és megrázta fejét. Az előbb még szomorúnak tűnő szemei most szikrákat szórtak.
- Honnan ismered te a húgomat? - vonta kérdőre a vámpírt. Noha nem szokott sem beszélgetni, sem tanácskozni a vérszívókkal, most valamiért mégis kivételt tett, hisz Sierráról volt szó. - Csak nem te vagy a gyilkosa? - dühe szinte ott forrt a levegőben, a szemével, ha lehetne ölni, ő bizony ölt volna. Ugyanis az az egyedüli elképzelése volt, hogyha ismerik a húgát, akkor közük van a gyilkosságához. Hamar összerakta a képet, amit a legreálisabbnak vélt, de korántsem a legjobbnak. Francesco ide hozta a húgát, és megzabáltatta a bugris vámpírokkal.
- Dehogy öltem, hiszen még most is él!
- Hazudsz! - vágta rá azonnal, mielőtt még átgondolta volna. De hiszen nincs is mit átgondolni, hisz a húga nem élhet. Már több mint 8 éve történt ez az eset, lehetetlen, hogy éljen...
- Ne állj már szóba vele! Nem érzed, hogy ez egy vadász? Hasonlít Sierrára, de nem ő az! Öljük meg! - adta ki a parancsot a harmadik vámpír, aki talán a főnök lehetett köztük, mert még ő tűnt az összes közül a legértelmesebbnek. Már ha lehet ilyet egy vérszívóra mondani...
A legelső vámpír, aki olyan elszántan közölte a lánnyal, hogy kibelezi, támadásba lendült. Szemközt támadott, gyorsan, az igaz, de elég kiszámíthatóan, így Priyának volt ideje felkészülni a dologra, és amikor a közelébe került a kis kedves, elmetszette a nyakát. A feje pedig a földre hullott, majd ezután a teste is. Csak éppen külön váltak útjaik.
Ám mindezt kihasználva egy másik nyavalyás hátulról támadta meg. A hajába tépett, majd a ház külső falának dobta egyetlen mozdulattal a lányt. Ez lehetett a főnök, aki valóban erősebb is volt, mint a többi.
Priya nyekkenve érkezett a földre, kard nélkül, ami a lendülettől kiesett a kezéből.

Pár másodpercig csak feküdt a földön, és próbálta összerakni a képeket. Homályosan látott, és a fülében zúgó vér lüktetésén kívül mást nem hallott, továbbá a légzés is eléggé szaggatottan ment neki, mivel akkorát vágódott a falnak, hogy azt öröm volt nézni. Hát még átélni!
Az egyik vámpír megragadta a lábát, és elkezdte húzni maga felé, amire Priya úgy nagyjából magához tért. Az adrenalin egy perc alatt átjárta minden porcikáját, és ez kellőképpen magához térítette.
Megfordult, majd a másik lábával egy jól irányzott rúgást mért a vámpír koponyájára. A nyak reccsent egyet, ami azt jelentette, hogy talán meghalt(?). Mivel a test nem igazán mozdult, így kénytelen volt ezt hinni, de biztosra kellett mennie, nem beszélve a többi rohadékról.
Felkapta a benzines kannát, majd körbelocsolt egy kisebb részt a kertben, nem beszélve a vámpírokról.
- Gyertek fiúk! Vacsi idő! - kiáltotta.
Az egyiket még úgymond könnyen sikerült lelocsolnia, de a másik már nehezebb falat volt. Lelocsolta ugyan, de az elkapta a torkánál fogva, és a magasba emelte.
Priya fulladozva kapálódzott a levegőben, és valami terven törte a fejét nagyon gyorsan. Ugyanis az idő szorította - meg nem csak az -, ha csak nem akar elpatkolni. Márpedig addig biztosan nem akar, amíg bosszút nem áll a családjáért.
Hirtelen támadt egy ötlete, és nem maradt ideje a kételkedésre, hogy beválik-e vagy sem... Próba szerencse alapon, előkotorta farmerzsebéből a pillangókését, majd a maradék erejével a vámpír két szeme közé döfte. Nem halhat bele, az igaz, de ha sikerül meglepnie, az már félsiker.
És szerencsére bevált a terve, a vámpír, mikor kapott a szeme közé egy újfajta "piercinget", elengedte a lány torkát, aki a földre esett, és azonnal levegő után kapkodott.
Ám ez jelen pillanatban túl nagy luxusnak számított, így miközben mély levegőket vett, felvakarta magát a földről, és szaladni kezdett.
Eközben elővette a kedvenc öngyújtóját, és fájó szívvel a vámpírok felé dobta, megnyitva persze.
Az egész nagy terve bejött, a vámpírok lángra kaptak, és visítva rohangásztak, amíg el nem égtek teljesen.
Priya felvette az elejtett katanáját, majd a reteszébe csúsztatta. Megpillantotta a támadóját is. Vagyis csak annak a maradványait... Meg a közelben lévő Morgó uraságot is, aki úgy tűnik, úgy döntött, hogy segít a lánynak, a saját szerencsétlenségre. Ugyanis amit mosd majd kapni fog, azt nem teszi zsebre. Pry utálja, ha megmentik... Igaz, eddig ilyesmi még nem igazán fordult elő, de akkor is rosszul van már magától a gondolattól is, hogy ő valakinek a segítségére szorult. Fúj! Akkor inkább már halt volna meg, ő így gondolta.
Ráadásul alapból ideges volt attól a tudattól, hogy a húga még esetleg él, és ez akkor azt jelenti, hogy valaki fogva tartja, és kínozza, és még ki tudja, hogy mi van... Bele sem mer gondolni.
- Minek mentettél meg?! Nem kellett volna segítség! - üvöltötte bele egyenesen a pasi képébe e szavakat. Annyira dühös volt, hogy nem tudta hirtelen kin levezetni, így nem maradt más, mint a megmentője.
- A büdös ******* már! - üvöltötte most a levegőnek, majd belerúgott a hozzá legközelebb álló romhalmazba.

Még jó párat rúgott abba a bizonyos romhalmazba, meg egy szemétkupacba is. Csak ezután döntött úgy, hogy folytatja, amit abbahagyott, hogy lecsillapítsa dühkitörését. A földön szanaszét hagyott hullák száma talán nagyobb volt, mint az égőké. Kettőnek sikerült elégnie, és még három volt a terepen, plusz az a kettő, amit a pasas kocsijánál látott, akinek még a nevét se tudja. De van olyan érzése, hogy nem is fogja megtudni. Na meg nem is akarja, maradjunk annyiban.
Összekaparta a hullákat, meg a széjjel hagyott testrészeiket, és a tűzbe vetette azokat. Szerencsére már hozzászokhatott az efféle melóhoz, így nem állt le rókázni, vagy ilyesmi. Még csak el sem fehéredett, mint ahogyan azt a legtöbb nő tenné hasonló esetben. Nem, Priya már edzett, és szerencséjére volt alkalma hozzászokni. Ez is a munka része, amit csakugyan el kell végezni, még annak ellenére is, hogy senki nem fizet érte. Szóval vadászosdiból megélni nem lehet, az fix.
Miután megvolt azzal a hárommal, elindult a fickó kocsijához, hogy felszedje a maradék kettőt is.
Félvállról odasandított, hogy az mit csinál épp. Törölgette magáról a vért. Nahát! Azt bizony a leányzónak sem ártott volna, ám mégsem azzal foglalkozott. Előrébb helyezte a bizonyítékok eltüntetését.
Alapból jó erőben lévő személyről van szó, de a végére már ő is kezdett kifáradni.
Még az utolsó hullát is elszállítmányozta a fickó kocsijától, majd a tűzbe dobta, ahogy tudta. Aztán neki kifújt a dolog, ő maga is kifújt... Elfáradt, na. Sajnos a vadászok nem olyan szuper erősek, mint a vámpírok. Pedig milyen jó is lenne az már! Akkor egyenlő eséllyel indulhatnának.
Megállt a tűz előtt, és nagyot sóhajtott. Ha az a vámpír igazat mondott, az nem túl sok jót jelentett. Pár éve mit nem adott volna azért, hogy halhassa más szájából azt a mondatot, hogy a húga él. Ám most mégis azt kívánta, bár ne így lenne... Hiszen ha túlélte, akkor az azt jelenti, hogy valahol éppen kínozzák, vagy valami még rosszabb. Nem! Tényleg nem akart belegondolni, ezért inkább visszament a kocsijához.
Beült, bekapcsolta a biztonsági övet, bedugta a slusszkulcsot, elfordította, majd elindult a hotel felé. Ott hagyta köszönés nélkül azt a férfit, akinek még a nevét sem tudta meg, és már nem is fogja. De ez legyen a legnagyobb gondja...

Amint vissza ért a motel szobájába, a kádba vette az irányt. A forró zuhany nagyon jót tett most neki. Lemosta a vért, a koszt, még a mocskos gondolatait is tisztára mosta, ha lehet ilyet mondani.
Ezután következett a kardjának a letisztítása, ami szintén elég véres volt.
Elég fáradt volt, de tudta, hogy úgysem fog tudni majd aludni, mivel Sierrán fog járni az esze. Csakúgy, mint ebben a pillanatban, és az egész kocsiúton is. Márpedig nem akart rá emlékezni, mert azzal feltépődnének a sebei. Szóval úgy döntött, hogy elérkezett az a bizonyos alkalom, amikor leissza magát a sárga földig. Egyszer egy életben nem fog megártani, mivel hogy Priya nem szokott ilyet csinálni.
Megszárította a haját, kihúzta a szemét, mint mindig, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy hulla, meg ettől kicsit idősebbnek is tűnt, ami szintén nem hátrány.
Felvett egy bőrnadrágot, egy fekete kivágott topot, meg arra rá a szokásos bőrdzsekijét, és már készen is volt. Ja, az acélbetétes bakancsot ki ne felejtsük, az nála az alap. Mindenhová abban megy. Még strandra is bakancsban járna, ha járna strandra. De mivel nem jár, nem kell bevizeznie a csukáját. Micsoda öröm!
Vett magához némi készpénzt, majd levonult a motel bárjába.
Amikor belépett e helyiségbe, először azt hitte, hogy rosszul lát. Ugyanis Morgó az egyik asztalnál ült, és sört iszogatott.
Inkább nem szólt semmit, még magában sem. Most nem emiatt van itt, hanem hogy vedeljen, mint a gödény. Ami egy fiatal lányhoz nem illene, blabla, de kit érdekel? Az anyja már úgysem él, akkor meg?
- Whiskeyt, tisztán! - adta ki az utasítást a csapos lánynak, aki elég csúnyán méregette szegény vadászt. Pry tudomást sem vett róla, nem szokta magára venni, ha csúnyán néznek rá. Nem fog maga alá csinálni egy pultos lánytól... Az lenne csak igazán vicces! Már a véget jelentené, vagy valami olyasmit.
- Tessék. - koppant a pohár a pulton, a nő pedig egy az egyben leküldte az egészet. Fintorgott egy másodpercig, majd ismét intett a pultosnak.
- Még egyet!
Hamarosan újabb adag Whiskey került elé, amit szintén egy húzásra megivott. És mit tett ezután? Na mit? Hát kért még egyet! Naná!

Miután lehúzott már jó pár adaggal, kezdte érezni a hatást. Szinte pofán vágta őt az alkohol, és kezdett melege lenni, így levette a bőrdzsekijét, majd a mellette lévő székre rakta.
Odalépett mellé a híres nevezetes Morgó uraság, és kért még magának piát, közben meg vígan kacsingatott a pultos csajnak. Ezt nem bírta megjegyzés, avagy inkább kérdés nélkül hagyni.
- Ti jártok? - kérdezte vigyorogva. Nem szokott vigyorogni, tehát egyértelműnek bizonyult, hogy csak a pia beszél belőle.
Sajnálatos módon a pasi már elment, és így nem hallhatta Priya ominózus kérdését, de nem baj, a pincércsaj láthatólag hallotta. Ezt onnan állapította meg, hogy elkezdett a feje vörösleni, mint valami rák. El is röhögte magát.
- Mindegy, nem muszáj válaszolnod. Inkább adj még egyet! - adta ki a parancsot a csajszinak, aki láthatóan nagyon dühös volt.
- Már ne is haragudj, de... - kezdte volna el, de ekkor megszólalt a telefon, amit fel kellett vennie. Ezután egy nevet kiáltott, és Morgó a pulthoz sietett a telefonhoz. Még részegen is ismerősnek tűnt neki az O'Connor név. Kapásból Amerikai név, erre rájött. Szóval a kolléga szintén jenki, micsoda öröm!, állapította meg magában.
Ezen kívül is ismerősen csengett, mintha már hallotta volna. Méghozzá Zack-től a mesterétől, és vadászügyben.
- Megvan! - rikkantott fel, és ezzel együtt öntötte ki a szomszédjának az italát, amikor hadonászott a megvilágosodástól.
- Jaj, bocsi!
Mindössze ennyi volt a bocsánatkérés, már fordult is vissza, hogy befejezze gondolatmenetét. Zack-től hallotta ezt a nevet, hogy kinyírt egy vámpírt kegyetlen módon. Állítólag meg is kínozta, noha eltüntette a nyomokat, és nem tudni, hogy ezek az információk hogyan kerültek napvilágra. Nem is számított ez, neki már nem is számított semmi, mivel seggrészeg volt.
Kikapta az újabb adag Whiskey-ét, amit most kivételesen nem ivott meg egy húzásra, hanem úgy döntött, hogy inkább csatlakozik az ismeretlen pasihoz, aki már nem is volt annyira ismeretlen. Milyen fura ez a világ... Azt állította, hogy sosem fogja megtudni a nevét, és mellesleg nem is nagyon akarta megtudni. Ennek ellenére valaki nem beüvölti?! Na, erre varrjanak gombot!
Felállt, és elindult az itallal a kezében a fickó asztala felé. Útközben párszor megbotlott, és egyszer nem sok kellett ahhoz, hogy padlót fogjon.
Végül mégiscsak odaért az asztalhoz, ahová le is huppant nagy vígan, a pultos csaj "örömére". Idegesítette, hogy Priya pont ott foglalt helyet, ami nem is csoda, de a vadászlány már csak pont emiatt is oda ült le.
- O'Connor... Te vagy az a fickó, aki megkínzott és brutálisan kivégzett egy vámpírt! - ezt inkább kérdésnek szánta, mint kijelentésnek, de így jött össze. Mindenesetre nem várta meg a választ, hozzátette a következőt: - Király!

- Ja, bocsi. - vonta meg a vállát, majd hajtotta fel az italát egy húzóra.
- Jól van, ne fossál! Én is vadász vagyok, ugyanazt csinálom, ugyanúgy ölök, ahogy azt láthattad is. Egyébként meg nyilván megérdemelte, minden vámpír megérdemli. Kezdjük ott, hogy élniük sem kéne, mivel félig hullák - osztotta meg gondolatát Calebbel.
- Hívj, ahogy akarsz! Hívhatsz akár Prüntyőkének is, nem fog zavarni... - vigyorodott el, majd elnevette magát. - Jézusom! Milyen név az már, hogy Prüntyőke! - ezen röhögött még vagy pár percig, mint valami elmebeteg. Mentségére legyen, hogy sosem szokott így viselkedni. Hál' az égnek, ezt holnapra úgyis elfogja felejteni. Legalábbis nagyon remélte.
- Egyébként Priya Smith az eredeti nevem, ha esetleg azon szeretnél szólítani, amit kétlek, mert te tipikusan olyan fajta pasinak tűnsz, aki szereti a nőket becézni, csak mert nem képes megjegyezni az eredeti nevét, meg hasonlók. Ne vedd magadra! Nem sértés, csupán ténymegállapítás. - ütögette meg a pasas kezét vigyorogva. - Remélem, azért nincs harag. Bár, neked még nem is lenne okod rá, hiszen nem vágtalak tökön, pedig terveztem. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért nem. De még bepótolhatom! - nevette el magát ismét. - Kár, hogy kettőig se látok el... - vigyorgott tovább, mint egy vadalma. Elég gázul viselkedett, annyi szent.
- Amúgy nagyon bejössz a pincércsajnak. Féltékeny rám... Most is minket bámul! - suttogta, miközben a bárpult felé mutogatott, és valóban a pincérlány még mindig vöröslő fejjel tekintett a párosra.
- De ha tényleg jártok, akkor ez asszem érthető - tette még ezt hozzá, bár nem tartotta valami valószínűleg. Mondjuk részegen az ember lányának mindenféle hülye gondolatai vannak, úgyhogy úgyis tök mindegy.

- Ugyan már! Mind ezt mondják... Jaj, én más vagyok! Jófiú, úriember, habla blabla... - magyarázta. - De engem nem versz át! - vigyorgott kacéran. Ki tudja, mi ütött belé. Ja, igen, az alkohol! Az az édes alkohol volt az oka mindennek. Legalábbis többek között Priya idióta viselkedésének.
Nem érdekelte, hogy mit dumál, csak beszélt össze-vissza eltekintve a következményekről. Úgy gondolta, hogy egyszer az életben kivételt tehet, és lehet valaki más. Pláne, hogy egy olyan durva információ lett a birtokában, hogy a húga még életben van. Ettől még így, részegen is kirázta a hideg. Ennek örömére lehúzta azt az italt, amit ezidáig a kezei közt dédelgetett nagy becsesen, mintha valami kincs volna. Számára ebben a pillanatban most az is volt.
- Te nem iszol? Tök gáz, hogy csak én vagyok részeg... Ha jól berúgnál, te sem emlékeznél az estére, és akkor az király lenne, mert a hülye szövegelésemre sem emlékeznél.
Amikor Cal részvétet nyilvánított, a lány nyelt egy nagyot, majd bólintott egyet, ezzel fogadva el a részvétét. Bár kb kitörölheti vele a fenekét, hiszen a családja meghalt, és semmilyen kedves szó nem fogja őket feltámasztani. Így hát azt se nagyon szerette, ha valaki erről beszél. Olyankor mindig sajnálattal néztek rá az emberek, mintha nem lenne teljes, csak egy fél. Jó, valamilyen szempontból ez igaz volt, mert a lelke darabokra szakadt azon az éjjelen, de más akkor se merészelje őt sajnálni.
A pincérlány odasétált az asztalukhoz, és kedvesen mosolyogva megkérdezte - persze Calebre mosolygott, Priyára úgy nézett, mintha ő lenne az utolsó mocsok a földön -, hogy nem isznak-e még valamit? Bár a lány Caltól kérdezte, Pry egyből rávágta:
- Két whiskey-t duplán, jég nélkül!
- De én nem is tőled kérdeztem! - nézett rá csúnyán.
- Na látod, ez elég szomorú, mivel tudtommal én is vendég vagyok. És nem hiszem, hogy más vendégekkel szabad kivételezni. Szerintem te fogsz rosszul járni, ha most nem fordulsz meg és vonszolod a segged a bárpulthoz, hogy hozd nekünk az italt.
A pincérlány pislogott párat, mire felfogta a dolog lényegét, majd egy nagyon csúnya pillantás után a bárhoz ment, hogy kiöntse a rendelt alkoholt.
- Remélem szereted a whiskey-t, mert most te is azt fogsz inni! - vigyorgott a fickóra.

- Ismertem én olyat is, aki becsült engem - mondta, mikor eszébe jutott a mestere. - Nem is erről van szó... Inkább igyunk, és hagyjuk ezt a témát!
- Kár! Na és miért nem? Pedig nincs is annál nagyobb móka, mint közösen fetrengeni a wc előtt, és felváltva hányni - nevette el magát a vadászlány. Furcsa ezt egy olyan személy szájából hallani, aki nem igazán szokott inni, hányni és részegen fetrengeni meg aztán végképp nem.
Cal megjegyzésén megint csak vigyorgott.
- Hát ez csak természetes!
Közben visszatért a pincérlány az italokkal. Nem értette, hogy a pasas miért jó pofizik vele még mindig, amikor állítólag ő nem olyan. Na persze! Ez máris az állítását cáfolja, és Priya véleményét erősíti. Szóval igaza volt, de ez csak alap, hiszen neki mindig igaza van. Kivétel, amikor nem.
- Elvárnád, hogy én fizessem? - csóválta meg a fejét. - Hát, nem vagy valami úriember, hallod-e...
Kezébe vette a whiskey-t, majd úgy gondolta, hogy koccint a vadászkollégával, de észrevette, hogy az inkább a pincérlány felé tekintget. Hát Priya is gyorsan odapillantott, mi olyan érdekes. Sajnos semmi érdekfeszítőt nem talált, így csak megvonta a vállát, majd megszólalt a pultos csajnak:
- Egészségedre, Aranyom! - majd lehúzta az italt, a csajszi meg majd' megfőtt a dühében. Pry csak és kizárólag azért csinálta, hogy idegesítse. Hogy miért akarta idegesíteni? Arra nem is tudna választ adni. Talán azért mert olyan bazira jó alany.
Mindeközben az egyik asztalnál veszekedés, majd ezt következve verekedés tört ki. Priya csak nevetett az egészen, majd vadul a kedvenc nőjének kezdett integetni.
- Hééé, nem kéne csinálnod valamit, szivi?
- Na ebből elég! - morogta maga elé, majd szélsebesen elindult a vadászlány felé, aki mindezt vigyorogva nézte végig.
- Na mi van, csak nem ingyen piát kapok? - viccelődött, de tudta jól, hogy nem erről van szó. Részegség ide vagy oda, egy kevéske adrenalin, ami belé szökött, magához térítette egy másodpercre. Egy másodpercre, ami pontosan elég volt ahhoz, hogy megvédje magát.
A lány keze lendült Pry felé, de az még időben elkapta, és szorított rajta egyet. A pultosnak valószínűleg nem tetszett ez a fajta fegyelem... Nyilván nem nézte ki a másikból, hogy ilyen erős. Legalábbis nő létére...
Iya a lány kezét használta részben, hogy felhúzza magát, na meg az izmai segítettek még neki. Aztán reflexből cselekedett, másik kezét a magasba lendítette, és egy jól irányzott ütéssel eltörte a leányzó orrát. A csont nagyot reccsent, majd vér serkent ki az orrból. Nem is kellett több, a pincérlány már pusztán a vér látványától elájult.
- Nem vagy méltó ellenfél - fintorgott az ájult lány teste fölött. A kocsmában közben többen is elkezdtek verekedni. Mit tesz, ha sok agresszív részeg van egy helyen...
Priya elvigyorodott, majd egyenesen a tömeg közepébe ugrott, közben elrikkantva magát: - TÖMEGBUNYÓÓÓ!

Kapott pár pofont, de cserébe Pry monoklit adományozott másoknak. Repedtek a csontok, törtek a bordák, folyt a vér. Durva tömegbunyó kerekedett, szinte már az egész bár verekedett. Még a pincérek is beszálltak... Mondjuk ők valószínűleg csak le akarták állítani a cirkuszt, csak hát nem sikerült, így a verekedés központjában maradtak, és harcolhattak az életükért, úgy mond.
A lány nagyon jól elvolt ott, adott is, kapott is rendesen, de az alkohol miatt nem érezte az ütéseket, csupán csak zsibbadást.
Aztán egyszeriben egy kar kiragadta onnan, majd a következő pillanatban már azon tűnődött, hogy valaki cipeli. És az a valaki nem más, mint Caleb. Nem értette, hogy mi üthetett belé. Alapesetben azt hitte volna, hogy valaki el akarja rabolni és megerőszakolni. Még Calnel is, csak hogy a fickó a saját szerencséjére kijelentette; vége a gyereknapnak. Ezáltal csak annyit szűrhetett le, hogy ki akarja őt innen menekíteni, vagy valami ilyesmi. Erre csak elvigyorodott.
- Hová megyünk, apu? - poénkodott megállás nélkül. A vicc csak az, hogy ő ezt gúnynak szánta. Végül is mit képzel magáról az a pasas, hogy apáskodni kíván felette? Nem mindegy neki, hogy kivel verekszik, és mi baja lesz. Már elhatározta, hogy most fogja magát, és szépen tökön rúgja az illetőt vagy valami hasonló, amikor elérkeztek a lépcsős részhez, ahol aztán igencsak felkavarodott a leányzó gyomra.
Nem is volt már ideje, csak arra, hogy leugorjon Cal válláról némi erőszakkal, ugyanis érezte, hogy jönni fog a róka kóma. Lehajolt és kidobta a taccsot a szőnyegre, amit a lépcsőn helyeztek el. Még részegen is látta, hogy ez a szőnyeg lehet a motel egyedüli drága berendezése. Vagyis csak volt...
Miután kiokádta magát, leküzdhetetlen kényszert érzett az iránt, hogy leüljön a lépcsőre - még egy tisztán maradt részére -, ugyanis nagyon szédült.
Aki nem bírja a piát, az ne igyon! - tartja a mondás, és milyen igaz.